Vb 2010: visszakapta eredeti nevét a Futballváros

image

Egy helyi bírósági ítélet nyomán megtarthatja névhasználati jogát az a kereskedelmi bank, amely korábban is nevet adott a johannesburgi Futballvárosnak; ebben a stadionban rendezték többek között a június-júliusi, dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság nyitómérkőzését és döntőjét.

    A pénzintézet szóvivője, Derek Carstens szerdán azt mondta: a 94 ezer fős aréna – csakúgy, mint a vb előtt – a jövőben ismét a First National Bank Stadion vagy az FNB Stadion nevet viseli majd.

    Carstens hozzátette: a bank tíz évre vásárolta meg a névhasználati jogokat, s az erről szóló megállapodás még 2014-ig érvényes. Összhangban a nemzetközi sportági szövetség (FIFA) előírásaival, az FNB csak a vb idejére engedte meg, hogy az arénát Futballvárosnak nevezzék. A per azért indult, mert a torna után a létesítményt menedzselő cég Nemzeti Stadionnak akarta hívni a stadiont.