Vb 2026: az újabb sikertelen meccs után lemondott Chile szövetségi kapitánya

A chilei válogatott csak gól nélküli döntetlent ért el Paraguay ellen hazai környezetben a dél-amerikai vb-selejtezők legutóbbi játéknapján…

(Photo by Marcelo Hernandez/Getty Images)

A chilei válogatott újabb sikertelen mérkőzése után a szövetségi kapitány, Eduardo Berizzo bejelentette, hogy lemondott a posztjáról:

“Vannak pillanatok, amikor be kellett látni, hogy nem mehet tovább. Közöltem az elnökekkel a lemondási szándékomat.”

Az argenti szakember aktív játékosként edzői pályafutása elején Marcelo Bielsa segédje volt 2007 és 2010 között a chilei válogatottnál, majd 2011-ben néhány hónapig irányította az Estudiantes La Platát – kizárólag ekkor dolgozott hazájában. Ezután Berizzo közel három éven át a chilei O’Higgins vezetőedzője volt, mellyel bajnokságot és szuperkupát nyert, majd 2014 és 2017 között három éven át a Celta Vigo szakmai munkáját irányította. Továbbra is maradt Spanyolországban, és az argentin válogatotthoz távozó Jorge Sampaoli helyét vette át a Sevilla kispadján, de sem ott, sem pedig az Athletic Club élén nem tudott gyökeret verni magának.

2019 és 2021 között több mint két és fél éven át a paraguayi válogatott kapitánya volt, Chilét tavaly május óta 16 meccsen irányította a chilei válogatottat, amely 4-6-6-os mérleget regisztrált a kezei alatt.

fociclub

A Vb 2026: az újabb sikertelen meccs után lemondott Chile szövetségi kapitánya bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.