Vébé a Margitszigeten

Magyarország ad otthont az iskolai mezeifutó-világbajnokságnak. A diáksport-szövetség rendezésében zajló szombati versenyen 25 ország több mint négyszáz középiskolás versenyzője áll rajthoz a margitszigeti Nagyréten.

Majer Dániel A szombati mezeifutó-világbajnokságról szóló sajtótájékoztatót a margitszigeti színhely tőszomszédságában álló Danubius Hotelben tartották meg.

Az olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok öttusázó, Balogh Gábor, a diáksportszövetség elnöke a hazai rendezés fontosságáról beszélt. „Minden megpályázott esemény, legyen az akár rangos utánpótlásverseny is, a magyar olimpiai pályázat segítségére van.” Balogh, aki maga is versenyzett a Szigeten (1999-ben itt lett először öttusa-világbajnok) emlékeztetett: jövőre az MDSZ rendezi a 2017-es vizes-vb előversenyét, az iskolai úszó-világbajnokságot is.

futas_fiukA budapesti mezeifutó-vb az első, amelyen fogyatékossággal élő sportolók is indulhatnak. Összesen négy országot (Magyarország, Szerbia, Szlovákia, Románia) képviselnek, az ép indulókkal azonos futamban, de külön értékelésben vesznek részt. Szabó László, a Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetségének elnöke kiemelte, példaértékű az MDSZ felfogása. „Nemzetközi sportdiplomáciai szempontból jelentős, a magyar olimpia miatt is fontos üzenet ez, mely Magyarországról érkezik” – tette hozzá.

A világbajnokság arcaként volt jelen Miklósa Erika, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas, világhírű koloratúrszoprán-operaénekesnő, aki maga is rendszeresen fut. Egykor hétpróbázóként szintén olimpiai bajnoknak készült, ám sérülés miatt abba kellett hagynia. Elmondta, rengeteg fegyelmet és kitartást tanult a sporttól, amelyet a művészi pályafutásában is kamatoztatott.

Kovács „Kokó” István, olimpiai és világbajnok ökölvívó, az esemény futónagyköveteként arra világított rá: létfontosságú, hogy a testkultúra – az élsport mellett – milyen szemléletben neveli fel a társadalom új nemzedékeit, és az a diáksportban dől el. „Fontos, hogy a gyerekek megszeressék a sportot, a legtöbbjükből nem válik olimpiai bajnok, de megfelelő értékrenddel és öntudattal rendelkező felnőttek lesznek. Az pedig sokszor még az olimpiai aranynál is fontosabb.”

A szombati verseny helyszínéül szolgáló margitszigeti Nagyréten Balogh Gábor arról beszélt, miként szolgál az esemény a jövő élsportolóinak a felfedezésére. „Az nagyon fontos célja az iskolában zajló diáksport-tevékenységnek. Aki itt be tud kerülni a nemzeti csapatba, az már az atlétikai szövetség és a klubok látószögében van.” Ami magát a versenyt illeti, a felnőttviadalokhoz képest jóval nagyobb a kiszámíthatatlanság, nincs meg előre az a pár esélyes, akik közül kikerül a végső győztes. „Nem lehet előre tudni, hogy kik végeznek az élen. Minden országot öt-hat versenyző képvisel, mi azt szeretnénk, ha érmet, érmeket tudnánk szerezni a fiúk és a lányok. A cél, hogy magyar diákok legyenek a dobogón.”

A verseny április 23-án, szombaton délelőtt fél 11-kor startol, az 1800 méteres pályán a lányok két, a fiúk három kört teljesítenek. Vasárnapra városnézést, hétfőre pedig úgynevezett barátságváltót terveznek a szervezők, amelyen felnőttek és gyerekek együtt, közös csapatban futnak.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS