Vébélázban

Az érdemi munkát elvégezték, már csak a finomhangolás van hátra – így foglalható össze a felkészülés állása a jövő héten kezdődő junior-világbajnokság előtt. Abu Dzabiban a nők folytatnák a jó szereplést, a férfiak kiköszörülnék az Európa-bajnokságon elszenvedett csorbát.

Lakner Gábor Utolsó keretedzésén is túl van a magyar juniorválogatott, amelynek tagjai jövő héten már az Egyesült Arab Emírségek fővárosában, Abu Dzabiban lépnek tatamira a korosztályos világbajnokságon. A csapat múlt héten Tatán edzőtáborozott, ahol a keretedzők keményen megdolgoztatták a fiatalokat. A hátralévő napokban mindenki a klubjában végzi el az egyénre szabott munkát.

Az egy hónapja véget ért junior Eb után a nőket irányító Radics Attilának volt kevesebb tennivalója, csupán meg kellett őriznie azt a formát, amelynek Gercsák Szabina és Pupp Réka révén két aranyérem lett az eredménye.

„Az Európa-bajnoki szereplésünk szuper volt, ezért hasonló jellegű munkát végeztünk el most is – mondja Radics Attila. – Abu Dzabiban jóval nehezebb dolgunk lesz, hiszen erősebb és nagyobb mezőny vár ránk, ráadásul olyan versenyzőkkel találkoznak a lányok, akikkel év közben egyáltalán nem kerülnek szembe. Az előzetes nevezések alapján azt mondhatom, hogy az idei világbajnokság színvonala magasabb lesz, mint a tavalyi, Fort Lauderdale-ben megrendezetté.”

kordely2015oberwart

Kordély Péter az Európa-bajnokságon.  •  Fotó: EJU

A férfiakkal jóval több munkája volt Neu Gábornak, hiszen az Európa-bajnoki szereplés – ahol összesen két mérkőzést nyertek a magyarok – egyértelmű csalódás volt.

„Úgy gondoljuk, nem a terheléssel volt gond, így a munka menetén keveset változtattunk. Inkább a fejekben kellett rendet tenni, ezért a tatai edzőtáborban a taktikára és a mentális felkészítésre helyeztük a hangsúlyt – magyarázza Neu Gábor. – Jobb formaidőzítésre van szükség, a technika és az erőnlét alapvetően rendben van. Javítanunk kell az Eb-szereplés után, még ha a vébén nehezebb dolgunk is lesz. Nagy fába vágjuk a fejszénket, de bízunk az elvégzett munkában.”

Az Eb-n tíz-tíz magyar versenyző vett részt az egyéni küzdelmekben, a tervek szerint a világbajnokságra azonban csak hatan-hatan utaznak. A válogatott tagjai több turnusban érkeznek a Perzsa-öböl partjára, ahol október 23-án kezdődik a verseny.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS