Végül Bottas gyűrte le Hamilton idejét

F1

2016. március 2. szerda, 18:01

Szerző: Strommer Benjamin

A tesztnapot első ízben behúzó Williams azonban lágyabb abroncsokat használt a Mercedesnél, az előny így csalóka. A Haas csapat volt a szerda legnagyobb vesztese.

A csupán délelőtt folyamán vezető, lágy abroncsokkal 1:23.6-os kört teljesítő Lewis Hamilton legjobb idejét egyetlen pilóta tudta megjavítani az ebédszünet után: Valtteri Bottas szuperlágy gumikkal adott 361 ezredmásodpercet a háromszoros bajnoknak, és zárta a napot leggyorsabbként.

A Mercedest Nico Rosberg vette át a nap második felében, aki szintén bevetette a lágy abroncsot, ám csakis versenyszimuláció keretében: legjobb köre így majdnem három másodpercre maradt el Bottastól. A helyszínen tartózkodó újságírók nagy örömére a német pilóta a pályán és bokszutcában többször találkozott honfitársával, a negyedik legjobb kört autózó, beállításokra fókuszáló Sebastian Vettellel.

Kevin Magnussen a délután folyamán nem tudta megjavítani szuperlágy abroncson, időmérős szimuláció folyamán futott 1:23.933-as körét, amely a harmadik helyet érte a leintésnél. Egy emlékezetes pillanata azonban így is volt: megelégelve Sergio Perez lassú tempóját, az 5-ös kanyarban szúrt be keményen a mexikói pilóta Force Indiája mellé. Ritka, hogy egy teszt folyamán előzéseket is látunk kipróbálni a résztvevőktől.

A nap során a versenyzők szorgalmasan gyűjtötték a köröket, összesen heten jutottak a 100-as határ fölé. Legtovább, 166 körig Carlos Sainz ment el, még a két Mercedes összeadott eredményét is túlszárnyalta: Hamilton és Rosberg 164-szer járták meg a pályát. A harmadik legeredményesebb csapat a Ferrari volt, Sebastian Vettel 151 fordulót teljesített. 121 körrel zárt Jenson Button is. A múlt heti problémák után a második teszt pozitívan indul a McLaren-Honda számára, Fernando Alonso tegnapi harmadik helye után a brit ötödik leggyorsabbként végzett.

Nem volt erős napja a Saubernek, amely a leglassabb időeredménnyel zárt, Marcus Ericsson 4,2 másodpercet kapott az éllovastól, ráadásul az ő nevéhez fűződik az egyedüli piros zászló is az utolsó óra kezdetén: a svéd pilóta elhagyta egyik kerekét, és megpördült a 4-es kanyarban. Összesen 55 kört tett meg, ami a nap második leggyengébb teljesítménye.

A szerda legnagyobb vesztese a Haas volt, a turbó problémái miatt ugyanis Esteban Gutierrez egyetlen körig jutott. Amilyen pozitívan sikerült az újonc istálló első tesztje múlt héten 281 megtett körrel, olyan nehezen indult a második gyakorlás, az első két nap során mindössze 24 fordulóval. Csütörtökön és pénteken a tervek szerint Romain Grosjean vezet, de elképzelhető, hogy a kiesett idő miatt Gutierrez kap még egy fél napot.

 

A szerdai tesztnap eredménye:

 

Versenyző

Csapat

Köridő

Hátrány

Körök

1.

Valtteri Bottas

Williams

1:23.261

 

108

2.

Lewis Hamilton

Mercedes

1:23.622

+0.361

73

3.

Kevin Magnussen

Renault

1:23.933

+0.672

126

4.

Sebastian Vettel

Ferrari

1:24.611

+1.350

151

5.

Jenson Button

McLaren

1:25.183

+1.922

121

6.

Daniel Ricciardo

Red Bull Racing

1:25.235

+1.974

135

7.

Carlos Sainz jr

Toro Rosso

1:25.300

+2.039

166

8.

Sergio Perez

Force India

1:25.593

+2.332

128

9.

Nico Rosberg

Mercedes

1:26.298

+3.037

91

10.

Pascal Wehrlein

Manor F1

1:27.064

+3.803

79

11.

Marcus Ericsson

Sauber

1:27.487

+4.226

55

12.

Esteban Gutierrez

Haas F1

 

1

Forrás: www.formula.hu – RSS