Híres Gábor túl a harmincon lett válogatott labdarúgó, sőt Verebes József szavaival „Európa legjobb középhátvédje”. A Mágus kétségtelen lélektani érzékről tanúskodó kijelentését az utóbbi harminc évben sokan és sokszor kipellengérezték, de mindez a legkevésbé sem zavarja a napjainkban az NB II-es Haladás másodedzőjeként tevékenykedő, négyszeres válogatott középhátvédet, mert pontosan tudja, hogy a három éve eltávozott Mester mindezt hogyan is gondolta.
Híres Gábor (fotó: Teknős Miklós)
A két klubban is legendai státusra emelkedett 62 éves sportember a rá mindig is jellemző jó kedéllyel, joviálisan szemléli a (futball)világot.
– Mészáros – Török, Híres, Komjáti, Kántor – Gass, Müller, Zombori – Kovács, Izsó, Váradi. Nem sokon múlott, egy éven, hogy az 1977-ben száz rúgott góllal bajnokságot nyerő Vasas nem ezzel az összeállítással vonult be a futballtörténelembe.
– Egy éven?! Egy héten! Alighogy megnyerte a csapat a bajnokságot, egy hét sem telt el, és 1977 júniusában Hatvanban játszottuk a Magyar Népköztársasági Kupa döntőjét a Diósgyőrrel, és azon a meccsen már én voltam a középhátvéd 19 évesen Hegedűs Bélával párban a védelem tengelyében, Komjáti Bandi pedig a középpályára avanzsált. Kikaptunk 1-0-ra. Illovszky Rudi bácsi keresgélte a megoldást középhátvédben, Béla nagyon sérülékeny volt, Kanász Józsit ezért hozták fel Keszthelyről, és már én is ott dörömböltem az első csapat kapuján.
– Nagy tehetségnek számított?
– Nem, voltak nálam sokkal tehetségesebbek is, de sokat dolgoztam a céljaim megvalósításáért. Csapatkapitány voltam a nagyválogatottban és az olimpiai válogatottban, amely veretlenül továbbjutásra állt, amikor Verebes József lemondott. Nézze, aki majdnem négyszáz NB I-es meccsen játszott, az nem lehetett rossz futballista. Dolgos, kemény védő voltam, és még a válogatottba is bekerültem a pályafutásom vége felé. Az aktuális bajnokcsapatba azonnal be tudtam verekedni magam a következő szezonban, pedig senki sem ment el a védelemből! Valamit azért kellett tudnom… Kétszáz meccset játszottam szinte zsinórban a Vasasban.
– Tényleg, miért ment át az MTK-ba 1986-ban?
– Mert Illovszky Rudolf elküldött. Így bizony! Pedig akkor 28-29 évesen a Vasas meghatározó játékosa voltam. Rudi bácsi immár a hatodik időszakát töltötte a csapat élén, megint ő volt az edző. Nem ment a csapatnak, Rudi bácsi túledzette az együttest, legalábbis az előző évihez képest más módszerekkel dolgoztunk, mindenki holtfáradt volt. A súgóira hallgatott, nem az öregekre: Birinyire, Farkasra, Kiss Lacira, Izsó Nácira, rám. Egyszer azért mégis megkérdezte tőlünk, mi a gond. Elmondtam neki, hogy nem úgy történt a felkészülés, mint fél évvel korábban, nem vagyunk frissek. Ezen a ponton meg kell jegyeznem, hogy én tizennyolc éves koromtól edzőnek készültem, minden tréningről naplót vezettem. Rudi bácsi – aki, Isten nyugosztalja, sajnos bosszúálló ember volt – erre visszavett az edzések intenzitásából, viszont engem kihagyott a csapatból! Nem bírta a kritikát. És továbbra sem ment a csapatnak. Erre behívott az irodájába és ezt mondta: „Híres úr! Mindent úgy csináltam, ahogy maga mondta, mégsem nyerünk.” „Igen, Rudi bácsi, csak éppen engem kihagyott!” Na, a következő mérkőzésen kezdtem, és mit tesz isten, győztünk, felkerültünk az ötödik helyre. És akkor megint kihagyott!
– Fogadjunk, hogy a Vasas pedig kikapott!
– Tényleg kikaptunk. Aztán berakott – nyertünk. És ez így ment a bajnokság végéig. Velem győztünk, nélkülem kikaptunk, végül kilencedikek lettünk. De figyelje a poént! Mi játszottuk a Magyar Népköztársasági Kupa döntőjét a Fradival, megint nem játszottam, 0-0-ra állt a meccs, amikor a 70. percben becserélt. Centerhalfot cserélt, érti? Ilyen nincs is, de becserélt, és aztán tizenegyesekkel megnyertük 5-4-re a meccset és a kupát is. Rudi bácsi a szezon végén átadta a csapatot Kisteleki Istvánnak azzal, hogyha jót akar, Híres Gábort küldje el. Így kerültem lapátra. Hívott Both József az MTK-hoz, én elígérkeztem, de még egy hétig a Vasassal edzettem, mert a kék-fehérek elutaztak egy túrára.
– Pikáns szituáció, nem?
– Egy hét után Kisteleki kérlelni kezdett, hogy maradjak, nem érdekli, Illovszky mit mondott neki, szüksége van rám. Én azonban megmondtam, nem csinálok se…get a számból, mentem a Hungária körútra. Az MTK azonban pocsékul kezdte a szezont, két vereség után Both Jóskát kirúgták, jött Verebes József, akinek éppen nem volt csapata. Nehezebb bemutatkozást el sem lehet képzelni, a harmadik fordulóban az Üllői útra mentünk! De kihúztuk 0-0-lal, aztán beindultunk, és meg sem álltunk a bajnoki címig. Verebes lemezre énekelte a „Meglátja, mester, menni fog!” című slágert, a miénk volt a világ.
– Verebest pedig 1987 januárjában kinevezték szövetségi kapitánynak, ami hatással volt az ön karrierjére is.
Verebes József
– Igen, mert behívott a válogatottba, és azon a négy meccsen, amíg ő volt a kapitány, mindig játszottam. Csakhogy Józsi bá a sajtó támadásainak kereszttüzébe került, különösen azok után, hogy a július 28-i, NDK elleni válogatottmeccsre rövidnadrágban utazott ki Lipcsébe. Ami persze teljesen normális volt, hiszen negyvenfokos hőség tombolt. Ez különösen az egyik újságírónak szúrt szemet, akit aztán odakint Lipcsében Verebes leparancsolt a csapat buszáról, ahol természetesen nem volt keresnivalója a sajtónak. Amit aztán kapott szegény Verebes! Amúgy erről a lipcsei meccsről tudni kell, hogy senki sem kívánta még a háta közepére sem. Mi, az MTK-sok, kint voltunk Guadeloupe szigetén a Karib-tengeren, a klubtól kaptunk egy jutalomnyaralást a bajnoki címért. Két nappal a mérkőzés előtt jöttünk haza, senki sem volt edzésben, a keletnémetek kérték, hogy játsszunk velük egy felkészülési találkozót, mert tétmeccsük közeleg. És az MLSZ belement. Még egyenmelegítőnk sem volt, mindenki olyan cuccban utazott, amilyenben tudott. És ezek után kezdtek el szórakozni Józsi bával.
– Verebes nem volt a sajtó kedvence, ugye, jól emlékszem?
– És akkor még finoman fogalmazott. De nála nem ekkor telt be a pohár. Az új idény első meccsét a Tatabányával játszottuk a Hungária körúton, Hartmann volt a játékvezető. Aki kiállított engem, majd Szalai Attilát is, a végén Bognár Gyuri játszott középhátvédet, 6-1-re kikaptunk, a mesterhármast szerző Kiprich pedig 10-est kapott a Népsporttól. Verebes nem várta meg a következő fordulót, augusztus 24-én lemondott a szövetségi kapitányi posztról, mondván, hogy ha azért ütik-verik az MTK-t, mert ő a kapitány, akkor ő inkább félreáll. És le is mondott. Az a Verebes, akinek az irányításával 5-3-ra megvertük a nagyszerű Lengyelországot.
– Mindenki Détári Lajos nullás szögből lőtt szabadrúgásgóljáról emlékszik erre a meccsre.
– Félidőben 2-1-re vezettek a lengyelek, és az öltözőben azt mondta Józsi bá, hogy ha elkezdtek a földön játszani a nagy állatok ellen – bocsánat, de szó szerint így mondta –, akkor rúgtok nekik egy ötöst. Látnok volt vagy nem – 5-3-ra győztünk. De vissza Döme csodás góljához! Jött a lövés, én ott állok két lépésre a kaputól, hogyha lepattan a labda, befejeljem. Sajnos nem pattant le, betekeredett a hálóba. Ez lett volna az egyetlen válogatott gólom.
– Igaz az, hogy Verebes szerint ön volt akkor Európa legjobb középhátvédje?
– Tényleg így történt. Csak ott sántít a dolog, hogy ezt nem nekem mondta, hanem egy újságírónak. És szó szerint azt mondta, hogy én, Híres Gábor, őneki Európa legjobb centerhalfja vagyok. Ezen van a hangsúly, hogy őneki! Természetesen ez aztán visszajutott hozzám, és persze hogy örültem neki. És akkor én tényleg a legjobbnak éreztem magam, ha nem is Európában, de Magyarországon. Illetve pontosítanék. Nekem nem az jött le, hogy én valóban egy szuper játékos, egy új Beckenbauer vagyok, hanem az, hogy Józsi bá bízik bennem, és ez nekem szárnyakat adott.
– Már huszonöt éve edzősködik, és ahogy mondta, tizennyolc éves kora óta edzőnek készült. Mégsem jött még össze eddig egy NB I-es vezetőedzői állás. Miért nem?
– Ennek igen prózai az oka. Nekem sohasem volt annyi pénzem, hogy bevásároljam magam egy Pro licences tanfolyamra, és olyan klub sem állt mögöttem sohasem, amely befizetett volna egy ilyen kurzusra. E nélkül pedig nem lehet NB I-es vezetőedző az ember. De jól érzem magam Supka Attila segítőjeként Szombathelyen. Együtt dolgoztunk Szegeden, majd a Honvédnál és most a Haladásnál is. Attila sok mindenben hasonlóan gondolkodik, mint egykor Verebes Józsi bá, márpedig ő volt a példaképem, a mentorom. Én kitartok mellette a végsőkig, amikor elküldték a Honvédtól, nem volt kérdés, hogy én is távozom, megyek Attila után. Nálam a hűség alapvető érték, a szavamat mindig tartom, bármi is lesz a következménye. Talán ezért sem vagyok „divatban”, és őszintén megmondva, meglepett, hogy a Magyar Nemzettől megkerestek ezzel az interjúval. De hazudnék, ha azt mondanám, nem esett jól.
(mno.hu / Ch. Gáll András)
