Verejtékes csata előtt

A ciprusi APOEL vendége lesz szerda délután a Puskás Akadémia U19-es korosztálya az ifjúsági Bajnokok Ligájában. Ha a fiúk azt szeretnék, hogy legyen esélyük a visszavágó előtt a továbbjutásra, rengeteg izzadtságcseppet kell otthagyniuk a pályán.

Nagy-Pál Tamás Pályafutásuk eddigi legfontosabb állomásához érkeztek a Puskás Akadémia 1997-es születésű játékosai (címlapfotó: puskasakademia.hu), ugyanis az előző szezon U18-as magyar bajnokaként részt vehetnek a kibővített, 64 csapatos ifjúsági Bajnokok Ligájában. A bajnoki ág első fordulójának odavágóján a ciprusi APOEL vendégei lesznek szeptember 30-án (a másik ágon a normál sorozat korosztályos gárdái versengenek).

Komjáti András

Komjáti András  •  Forrás: puskasakademia.hu

A felkészülés nem volt egyszerű, ugyanis ez a korosztály a felcsúti szokásoknak megfelelően már az NB III-ban szerepel, így Komjáti András vezetőedző természetesen idősebb, visszajátszó játékosoknak is lehetőséget ad a bajnoki mérkőzéseken. „Ezért nem tudtam minden alkalommal a teljes BL-csapatot játszatni. Szerencsére azonban pár napja megmérkőzhettünk azzal a Partizan Belgráddal, amely szintén a kupasorozat résztvevője. Jó játékkal 3-2-es győzelmet arattunk” – mondta büszkén.

Komjáti – jó néhány évvel ezelőtt – már dolgozott a szigetországban, az azonban a várakozásaival ellentétben nem könnyítette meg az ellenfél feltérképezését: „Azt tudjuk, hogy a mostani keret nagy része már a tavalyi BL-résztvevő csapatnak is tagja volt. Bár csak egy pontot szereztek abban a kiírásban, a csoportkörben szerepeltek, vagyis hat mérkőzést játszottak, ami azért tapasztalatszerzési lehetőség volt. A ciprusiakról úgy általánosságban még azt kell tudni, hogy jó fizikai állapotban vannak, remekül védekeznek, és kitűnő a fejjátékuk.”

A felcsúti csapatot ezzel szemben inkább az a kombinatív futball jellemzi, melyet a harmadosztályban eddig eredményesen művelt, hiszen a tabella negyedik helyén áll. „Viszont jobban kell figyelnünk a biztonságra. A Partizan ellen is megtapasztaltuk, hogy a külföldi csapatok sokkal agresszívebbek, jobban nyomás alatt tartják az ellenfelet, mint bármelyik NB III-as gárda.”

Ez azért nem túl dicséretes, hiszen felnőttsorozatról beszélünk, vagyis azt bizonyítja: a magyar futball messze nincs abban a helyzetben, hogy lebecsülje a ciprusi együttest. „A sorsoláskor valóban kisebb hurráhangulat lett úrrá rajtunk, de felhívtam a fiúk figyelmét arra, hogy nagyon komolyan kell vennünk az ellenfelet. Ha tovább szeretnénk jutni, akkor rengeteg izzadságcseppet kell otthagynunk a pályán.”

Puskás-Partizan

A Partizan ellen tartották a főpróbát  •  Forrás: puskasakademia.hu

Illetve elsőként azért, hogy maradjon esély a visszavágón a továbblépésre. „Közhelynek hangzik, de igaz: a döntetlen vagy a kis arányú vereség úgy, hogy gólt is szerzel, jó eredmény lehet. A fiúk egyébként még soha nem vettek részt visszavágós párharcban, de az nem számít, mert bírják a kiélezett küzdelmeket.”

A szakembernek annál inkább van hasonló tapasztalata, hiszen 1975-ben a Johan Cruyff fémjelezte Barcelona ellen is játszhatott a Vasas színeiben. „Valóban átéltem ilyesmit, de az akkori sztárok nevei a mai fiúknak szinte semmit nem mondanak. Nem a múltban élünk, vagyis nem arról szólt a felkészülésünk, hogy ezeket az élményeimet osztottam meg velük. Inkább azt meséltem el, mit tapasztaltam mostanában taktikailag a nemzetközi korosztályos meccseken.”

A csapat kedden (ma) repül Bécsből Ciprusra, aznap este már edzést is vezényel Komjáti a mérkőzés helyszínéül szolgáló nicosiai Macarion Stadionban. A találkozó után majdnem egy teljes napot eltölthetnek a fiúk a szigetországban, hogy aztán csütörtök délután hazainduljanak.

Bíznak benne, hogy nem csak a városnézés miatt lesz felejthetetlen az élmény…

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS