A magyar súlyemelés aranykorának, a hatvanas-hetvenes éveknek legjobbjai szinte hiánytalanul megjelentek a Bazilikában, ahol római katolikus gyászmise és szertartás keretében helyezték örök nyugalomra Veres Győző hamvait.
Az 1936-ban a Nagyvárad-közeli Berekböszörményben született, a súlyemelésben az első magyar olimpiai érmet megszerző Veres Győző 1973-ban hagyta el Magyarországot. Előbb Törökországban edzősködött, majd 1974 végétől élt Ausztráliában, ahol ez év február elsején érte a halál.
A kétszeres olimpiai bronzérmes (1960, 1964), kétszeres összetett világbajnok súlyemelő új edzésmódszerével, konok kitartásával forradalmasította a magyar és a nemzetközi súlyemelő életet. Nem vitás, ő rakta le a modern súlyemelés alapjait Magyarországon. Miután 1964-ben váratlanul lemaradt az olimpiai aranyéremről, támadások össztüzébe került, amit egyre nehezebben viselt. Végül az őt körülvevő ellenséges hangulat miatt ment el a világ végének számító Ausztráliába, ahol hamar kiderült: a súlyemelést semmire nem tartják.
A felismerést követően civil életet élt, rendkívül keményen dolgoztatták, amibe szép lassan belerokkant. Idős korára megkeseredett ember lett, aki a visszavonultsága ellenére is elég jól ismerte a hazai viszonyokat. Évszázadokra visszamenve kereste a történelmi események mozgatórugóit, amelyekről megvolt a saját, önálló, ugyancsak markáns véleménye.
Mindezekről is szó esett azokban a búcsúztató visszaemlékezésekben, amelyekre a Bazilikában sor került. A Magyar Olimpiai Bizottság nevében Molnár Zoltán főtitkár szólt a szépszámú megjelenthez. Hangsúlyozta, abban, hogy Magyarország annak idején sportnemzetnek számított, Veres Győzőnek is komoly része volt. Az őt jellemző emberi tulajdonságok példaképpé emelték őt. Olyan ember volt, akikből ma is sokra lenne szüksége az országnak.
A régi versenyzőtársak képviseletében az egyik markáns tatabányai egyéniség, Hanzlik János vett búcsút a végső nyughelyére, Magyarországra hazaérkezett Veres Győző hamvaitól.
