Elveszítette veretlenségét a magyar leány U18-as kosárlabda-válogatott a Miskolcon zajló, B divíziós Európa-bajnokságon. A feljutáshoz most már szerencse is kell. UP-info Ki jut a legjobb négy közé, azaz ki kap esélyt arra, hogy feljusson az A csoportba – ez volt a tétje a szerda esti magyar-bosnyák mérkőzésnek. A bosnyákok szerezték az első kosarat, de aztán 9-0-as rohamot vezettek a magyarok, majd az ellenfél szinte azonnal feljött 11-10-re. Hullámzott a játék, és az idegesség abban is tetten érhető volt, hogy sok dobást hibáztak a csapatok. A második negyedben a vezetést is átvette az ellenfél, de sorozatban hét pontot szerezve fordítottak a mieink, és a 22-16 már sokkal szebben mutatott az eredményjelzőn. A bosnyákok főleg a hatalmas centereik révén próbáltak dominálni, a mieink ezt mozgékonysággal ellensúlyozták. Ez olyannyira sikeres volt, hogy Raus Vivien hármasa után már 35-26-re vezettek a lányok, de a túlo…
Folytassa a cikk olvasását: Vereség a hosszabbításban






