Verona-Milan 1-3: Játékos statisztikák

A Milan újabb idegenbeli győzelmet szerzett és fontos lépést tett a bajnoki cím felé két fordulóval a szezon vége előtt. A Verona elleni 3-1-es győzelem után egy cikk erejéig összegyűjtöttük a legfőbb statisztikákat és érdekességeket.

Stefano Pioli együttese 36 forduló után 80 ponttal, 24 győzelemmel, 8 döntetlennel és 4 vereséggel áll a bajnokság első helyén, a gólkülönbség 64-31. Jelenleg két pont az előny a második Interrel szemben és a győzelemnek köszönhetően matematikailag is biztossá vált, hogy az első két hely egyikén fog végezni a csapat, mivel behozhatatlan az előny a harmadik Napolival szemben.

Az elmúlt 11 évben, a 2010/11-es szezon óta először fordult elő, hogy a Milan elérte a 80 pontot a bajnokságban.

Ez volt a negyedik alkalom ebben a szezonban, hogy a Milan hátrányból fordított a Serie A-ban. Ebből kétszer a Verona ellen sikerült (októberben kétgólos, míg májusban egygólos hátrányból), valamint februárban az Inter és áprilisban a Lazio ellen.

Sandro Tonali az első olyan játékos a Milan történetében, aki a születésnapján legalább két gólt szerzett a Serie A-ban. A 21. században két játékosnak is sikerült 1 alkalommal betalálni a születésnapján, nevezetesen José Marinak és Stephan El Shaarawynak.

Tonali a legfiatalabb középpályás a Serie A-ban, aki az idei szezonban legalább 5 alkalommal bevette az ellenfél kapuját.

Rafael Leao két gólpasszal járult hozzá a Milan győzelméhez és mindkét alkalommal Tonali gólját készítette elő. Ezt megelőzően 2021 májusában Rade Krunicnak sikerült egy meccsen két gólpasszt adni ugyanannak a játékosnak, nevezetesen Ante Rebicnek a Torino ellen.

A Milan jelenlegi keretéből a portugál válogatott támadó nevéhez fűződik a legtöbb rúgott gól és a legtöbb gólpassz (Theo Hernándezzel holtversenyben) a Serie A aktuális idényében. Leao 32 bajnokin eddig 10 alkalommal vette be az ellenfél kapuját és 6 asszisztot jegyzett.

Mindössze 1 perc és 59 másodperc telt el Alessandro Florenzi pályára lépése és a gólja között. A 2021/22-es szezonban ez a leggyorsabb gól, amit egy Rossoneri-játékos szerzett csereként pályára lépve.

Pierre Kalulu 5 szereléssel zárta a mérkőzést, ami a legtöbbnek számít a mezőnyben.

Olivier Giroud összesen 13 párharcból 9-et nyert meg az ellenfél játékosaival szemben.

Tonali neve mellett szerepel a legtöbb futómennyiség a mérkőzésen.

MECCS STATISZTIKÁK:

47% LABDABIRTOKLÁS 53%
10 LÖVÉSI KÍSÉRLET 18
3 KAPUT ELTALÁLÓ LÖVÉSEK 8
1 GÓLOK 3
5 KAPUT NEM TALÁLÓ LÖVÉSEK 6
2 BLOKKOLT LÖVÉSEK 4
0 KAPUFA 0
277 PONTOS PASSZOK 321
78% PASSZPONTOSSÁG 79%
5 SZÖGLET 8
0 LES 2
5 VÉDÉS 2
15 SZABÁLYTALANSÁG 7
2 SÁRGA LAP 1
0 PIROS LAP 0

JÁTÉKOS STATISZTIKÁK:

JÁTÉKOS JP L GP CS SZ SP P% KP MP MF HI
MAIGNAN 97′ 30 77%
CALABRIA 87′ 3(2) 2 23 88% 8(6) 1(1)
KALULU 97′ 2(1) 5 37 80% 7(6) 4(2)
TOMORI 97′ 1(0) 2 50 83% 2(2) 4(2)
HERNANDEZ 97′ 1(0) 1(1) 1 25 71% 3 6(4) 2(1)
TONALI 97′ 2(2) 1 27 79% 1 6(4)
KESSIE 97′ 1(0) 1(0) 3 32 94% 1 8(4) 1(0)
SAELEMAEKERS 65′ 2(0) 3(2) 2 18 75% 2 6(4) 2(2)
KRUNIC 71′ 2(1) 1 21 81% 1 2(1) 2(2)
LEAO 87′ 2(1) 2 2(1) 13 68% 4 8(3) 2(2)
GIROUD 65′ 2(1) 1 8 40% 5(4) 8(5)
BENNACER 26′ 1(0) 7 88% 4(0) 1(1)
IBRAHIMOVIC 10′ 6 100% 1(0)
REBIC 32′ 2(1) 2 9 82% 2 4(3)
FLORENZI 10′ 1(1) 4 80%
MESSIAS 32′ 1(0) 1 11 79% 1 1(0) 2(1)

jelmagyarázat: JP – játékperc | L – összes lövési kísérlet(kaput eltaláló lövés) | GP – gólpassz | CS – összes kísérlet(sikeres csel) | SZ – szerelések | SP – sikeres passzok | P% – passzpontosság | KP – kulcspassz | MP – összes földi párharc(megnyert földi párharc) | MF – összes fejpárbaj(megnyert fejpárbaj) | HI – hosszú indítás

LEGTÖBB MEGTETT KM:

1. TONALI – 12,11 KM
2. KESSIÉ – 11,44 KM
3. KALULU – 10,45 KM
4. TOMORI – 10,36 KM
5. HERNÁNDEZ – 10,33 KM

LEGGYORSABB SPRINTSEBESSÉG:

1. LEAO – 33,54 KM/H
2. MESSIAS – 33,40 KM/H
3. HERNÁNDEZ – 32,47 KM/H
4. KALULU – 32,26 KM/H
5. KRUNIC – 31,46 KM/H

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA ÉS JEGYZŐKÖNYVE ITT MEGTEKINTHETŐ