Versenyben az életért

Bár a halálhírét keltették, valójában az életéért harcol a 19 éves Keagan Girdlestone, aki az olaszországi Emilia Romagna tartományban rendezett Coppa della Pace országútikerékpár-versenyen szenvedett súlyos balesetet.

UP-info Nem elképzelhetetlen, hogy tragikus baleset teszi emlékezetessé az idei Coppa della Pace nemzetközi országútikerékpár-viadalt, miután vasárnap délután súlyos balesetet szenvedett a dél-afrikai Keagan Girdlestone.

kevin_girdlestone

Keagan Girdlestone nem a pályán, hanem a kórházban küzd

A Tour de France-on is induló WorldTour-gárdának, a Dimension Data fiókcsapatának a 19 éves versenyzője a 105. kilométernél, lejtmenetben bukott. Az esés után rögtön felállt, és a mezőny után eredt. Olasz lapértesülések szerint a kísérőkocsi szélárnyékában igyekezett felzárkózni, de nagy sebességgel, fejjel belecsapódott az autó hátsó szélvédőjébe.

Vélhetően az történt, hogy utolérték a mezőny mögött haladó kocsisort, s az autó fékezett, ám azt nem érzékelte a versenyző. És nekicsapódott.

A különböző hírforrások szerint olyan sok vért veszített, hogy bár a karavánt kísérő mentők azonnal a segítségére siettek, nem tudták megmenteni. Csakhogy kiderült, hogy az orvosi személyzetnek mégiscsak sikerült stabilizálnia az állapotát, s jelenleg kórházban fekszik. A kritikus, de stabil állapotról a kerékpáros édesapjának Facebook-posztja tájékoztatott.

A baleset súlyosságára való tekintettel a versenyt azonnal törölték, s a mezőny tagjait a célba terelték.

A cyclingnews.com nevű oldal igyekezett kapcsolatot teremteni a csapattal, ám az nem kommentálta a tavalyi junior-világbajnokság időfutamában ezüstérmes versenyzőjével történt balesetet. Girdlestone az idei szezonban csatlakozott a Dimension Data fiókcsapatához, a Coppa della Pace volt a második versenye Európában.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS