Versenyeket akar nyerni a Williams

F1

2016. január 16. szombat, 20:15

Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: Williams

Az elmúlt két évben sok dobogós helyezést szerzett a Williams, de győznie nem sikerült. 2016-ban be akarják fogni az F1-et tavaly uraló Ferrari és Mercedes csapatokat.

A grove-i istálló feltámadása 2014-ben kezdődött: egy nagyon gyenge szezon után a szabályváltozások és V6-os motor bevezetése segítette őket abban, hogy pilótáik visszatérjenek az élmezőnybe. Felipe Massa és Valtteri Bottas számos dobogós helyezést szerzett, a bajnokságban pedig konstruktőri harmadik helyet értek el. 2015-ben nem történt látványos erőlépés, a csapat azonban a futamok többségén biztos harmadik legjobb volt a Mercedes és Ferrari mögött. Az alakulat számára következő nyilvánvaló lépcsőfok az, hogy újra versenyt nyerjen, ami nem sikerült az elmúlt két szezonban.

„Nyerni akarunk, mindennek ez a lényege” – mondta Pat Symonds, a csapat technikai igazgatója. „Elégedett vagyok az évre vonatkozó előrejelzéseinkkel. Azt hiszem, az autó, amely pályára lép négy hét múlva, erős lesz – az igazat megvallva tudjuk, hogy az lesz. Természetesen a versenyzésben nem csak az a fontos, hogy te mit csinálsz, hanem hogy a riválisaid mit csinálnak” – folytatta Symonds, aki szerint a tesztek után sem lehet majd kijelenteni, mi várható 2016-ban.

Claire Williams csapatfőnök-helyettes rámutatott, a győzelem egyúttal azt is jelenti, hogy utol kell érniük a mezőny élén álló két csapatot: „A kirakós legnehezebb darabja az, hogy hogyan fogjuk lefaragni a különbséget a Ferrarihoz és Mercedeshez képest, és hogyan harcolunk a bajnokságért.”

Forrás: www.formula.hu – RSS