Verstappen előhúzná monacói formáját

Max Verstappen (Fotó: xpbimages.com)

Max Verstappen (Fotó: xpbimages.com)

A 17 éves tehetség idén versenyzett először Monte-Carlóban, ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy magára vonja a szakértők figyelmét. Az első szabadedzésen ugyanis ő teljesítette a második leggyorsabb kört, a futamon pedig látványos előzésekkel tört előre: az ellenfeleket leköröző Sebastian Vettel szélárnyékát kihasználva nyert pozíciókat. Felzárkózásának egy ütközés vetett véget, amiért később büntetést is kapott, magát a hétvégét azonban később pozitívan értékelte.

Verstappen számára a Szingapúri Nagydíj helyszíne is ismeretlen lesz, a városi pálya azonban papíron feküdni fog a Toro Rosso versenygépének, nem meglepő tehát, hogy az újságírók szinte azonnal megkérdezték, ezúttal is számíthatunk-e valami különlegesre. „Természetesen!” – jött a Toro Rosso pilótájának válasza. „Talán nem az edzésen, de a futamon remélem [elő tudok rukkolni valamivel]. Szeretném jól felépíteni a hétvégét, és azt hiszem, ezúttal is minden a bizalomról, és az autóval kapcsolatos érzésekről szól majd” – magyarázza a Forma-3-as Európa-bajnokság bronzérmese.

„Ha az autó jól megy az edzéseken, és én is magabiztos vagyok, akkor a jó körök is jönni fognak. Most azonban még nem látom, mire számíthatok, szóval egyelőre várnunk kell, és majd meglátjuk, mi történik a hétvége során. Ha az autó egyensúlya megfelelő lesz, akkor valóban magabiztosabb lehetek a volán mögött, és ebben az esetben a köridőkkel sem lesz gond” – emelte ki ismét a holland tehetség, aki ezúttal jóval nyugodtabban készülhet az időmérőre.

Belgiumban és Olaszországban ugyanis már tudta, hogy a kvalifikáció után hátrasorolásos büntetést kap, Szingapúrban azonban egyelőre nem kell aggódnia egy ilyen szankció miatt, a csapat ugyanis legutóbb részben taktikai okok miatt cserélt, hiszen tudták, hogy a szingapúri viadal egy nagy esély lehet a pilóták számára. „Most máshogy készülünk az edzésre, mint az előző hétvégék alkalmával. Az előző két hétvégén igazából nem is volt időmérő edzésem, most viszont ismét lesznek kihívások. Normál esetben nem lesz büntetésünk, szóval ismét átlagos időmérőm lehet, amire már nagyon rég volt példa; még a nyári szünet előtt” – zárta gondolatát a holland.

Forrás: www.telesport.hu – RSS