Verstappen máris díjat kap a teljesítményéért

F1

2016. június 8. szerda, 15:48

Szerző: Berta Kitti; Fotó: Red Bull

Max Verstappen, a Red Bull F1-es versenyzője kapja idén azt a kitüntetést, amelyet korábban többek között Michael Schumacher, Kimi Räikkönen, Fernando Alonso és Lewis Hamilton is átvehettek.

Nagy elismerésben részesül Verstappen, hiszen 2016-ban ő veheti át a Lorenzo Bandini-díjat, amelyet minden évben egy kiemelkedő teljesítményt nyújtó motorsport-versenyzőnek adnak át. A fiatal holland pilóta bizonyította tehetségét a Formula-1-ben, így a Red Bull úgy döntött, Danyiil Kvjat helyére ülteti a szezon hátralévő részében – mindezek után ráadásul a Bandini-díjat is megkapja.

 Verstappenek

Verstappen a harmadik Red Bull-pilóta, aki átveheti a kitüntetést, 2009-ben ugyanis Sebastian Vettel, míg 2014-ben Daniel Ricciardo kapta meg. Bandini 1961-től 1967-ig versenyzett a Formula-1-ben – az 1967-es Monacói Nagydíjon vesztette életét, amikor egy szalmabálának ütközött, autója kigyulladt, és olyan súlyos égési sérüléseket szerzett, hogy három nap után elhunyt. A nevéhez fűződő díjat 1992 óta adják oda egy-egy tehetséges motorsportban szereplő pilótának.

A díjat – amely egy kerámiából készült versenyautó – évek óta Bandini özvegye, Margherita és testvére, Gabrielle adják át. Idén egyébként visszatértek a korábbi hagyományokhoz, tavaly ugyanis kivételesen ez csapat, a Mercedes kapta az elismerést.

 

„Trofeo Bandini” – eddigi díjazottak:

1992: Ivan Capelli
1993: nem adták át
1994: nem adták át
1995: David Coulthard
1996: Jacques Villeneuve
1997: Luca Montezemolo
1998: Giancarlo Fisichella
1999: Alexander Wurz
2000: Jarno Trulli
2001: Jenson Button
2002: Juan Pablo Montoya
2003: Michael Schumacher
2004: Kimi Räikkönen
2005: Fernando Alonso
2006: Mark Webber
2007: Felipe Massa
2008: Robert Kubica
2009: Sebastian Vettel
2010: Lewis Hamilton
2011: Nico Rosberg
2012: Bruno Senna
2013: Piero Ferrari
2014: Daniel Ricciardo
2015: Mercedes AMG Formel 1
2016: Max Verstappen

Forrás: www.formula.hu – RSS