EYOF-főpróba

A cselgáncsozók serdülő Európa Kupa-versenye jelentette a főpróbát a jövő évi győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál előtt. A magyar versenyzők kiemelkedően szerepeltek, amellett a szervezők is jól vizsgáztak.

Up-info Győrött komoly hagyománya van a kora nyári serdülő Európa Kupának, az idei megméretés már a kilencedik volt a sorban. A rangos nemzetközi viadal neve 2012 óta a 65 éves korában elhunyt, kiváló nemzetközi versenybíró, Vági Miklós emléke előtt is tiszteleg. A mostani verseny azért is volt különleges, mert az jelentette a főpróbát a jövő évi győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) előtt.

gyor2016ek1A verseny elnevezése hivatalosan Európa Kupa volt, ám azzal hogy tíz európai ország (Magyarország, Ciprus, Csehország, Észtország, Horvátország, Lengyelország, Moldávia, Németország, Románia, és Szerbia) mellé Srí Lanka sportolói is csatlakoztak, gyakorlatilag Világ Kupa-viadallá nőtte ki magát. A győri Magvassy Mihály Sportcsarnokban ezúttal mintegy háromszáz cselgáncsozó küzdött meg. A magyarok kiemelkedően teljesítettek: tizenhárom arany-, tizenegy ezüst- és huszonhat bronzérmet gyűjtöttek.

A legeredményesebb magyar egyesület az UTE volt, a fővárosi cselgáncsozók három arany-, két ezüst- és két bronzérmet nyertek az Európa Kupa-viadalon. Nem sokkal maradt el tőlük a szintén nagyszerűen szereplő Miskolci VSE sem, melynek versenyzői minden medálból kettőt szereztek. Az éremtáblázat harmadik helyét a cseh válogatott csípte el. A házigazda Győri AC egy bronzérmet jegyzett, Kerékgyártó Patrik a 66 kg-os súlycsoportban állhatott dobogóra.

A létesítmény és a szervezők is jól vizsgáztak a főpróbán, így tőlük akár már most is kezdődhetne az EYOF. Arra azonban még várni kell, egészen jövő év július 23-ig.

A részletes eredmények a judoinfo.hu honlapon, IDE kattintva olvashatóak.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS