Verstappen megúszta a kritikákat pénteken

F1

2016. szeptember 2. péntek, 20:38

Szerző: Berta Kitti; Fotó: Red Bull

Habár sokan arra számítottak, Max Verstappent rengeteg kritika fogja érni az F1-es versenyzői eligazításon péntek este, a holland pilóta szóba sem került – Carlos Sainz elárulta, miért.

Az elmúlt hét egyik legnagyobb témáját Max Verstappen belgiumi manővere nyújtotta, amikor a holland pilóta Kimi Raikkönennel szemben – sokak szerint – szabálytalanul védekezett, valamint a rajtnál is nekiütközött a finn autójának. A Ferrari versenyzői kritikával illették a fiatal pilótát, akiről azonban minden ilyen vélemény lepergett. Charlie Whiting úgy döntött, beszél a Red Bull versenyzőjével, és finoman figyelmeztette, hogy sportszerűen viselkedjen a pályán.

 Verstappen

Whiting a Ferrari versenyzőivel, Sebastian Vettellel és Kimi Raikkönennel is elbeszélgetett, azonban a pénteki találkozón nem esett szó a Belgiumban történtekről – egy versenyző sem hozta fel a témát, így úgy tűnik, privátban oldották meg a problémát. Carlos Sainz elárulta, azért nem jött elő a belgiumi eset, mert ez csak néhány versenyzőt érint, akikkel Whiting megbeszélte a történteket.

„Egy nyugodt és rendezett találkozó volt” – mondta Sainz. „Az a probléma, hogy az újságírók és a rajongók azt gondolják, hogy nekünk problémánk van Maxszal. Nekem nincs bajom vele, mivel nem tett ellenem semmit. Talán Kiminek vagy Sebnek van, kérdezzék meg őket. Az egyetlen, akivel nekem problémám van, az az FIA, és a büntetések következetlensége. Egy pályaelhagyás egyszer 10 másodperces büntetést ér, máskor pedig egy fekete-fehér zászlót sem.”

A kérdésre, foglalkoztak-e a Verstappen-esettel a megbeszélésen, Sainz így válaszolt: „Nem, egyáltalán nem. Sebastian és Kimi megbeszélik vele, nekik volt problémájuk. A többieknek nem volt kifogásuk vele kapcsolatban.”

Forrás: www.formula.hu – RSS