Verstappen Vettelről vesz példát, nem Hamiltonról

F1

2016. január 2. szombat, 17:02

Szerző: Strommer Benjamin

A holland ígéret a négyszeres F1-es világbajnok jó tulajdonságait dicséri, amelyeket ő is elsajátítana, mikor sikeres lesz. Beszélt férfivá válásáról és apja szerepéről is.

Max Verstappen Sebastian Vettel óta a legmeggyőzőbben bemutatkozó Formula-1-es pilóta, jövőbeli sikereit pedig még nagyobb várakozás övezi, mint a német esetében korábban – lehetőségeivel ő maga is tisztában van, amikor olyan nyilatkozatokat tesz, hogy világbajnok szeretne lenni, de nem is egyszer. Mikor Verstappen arról beszélt, kihez hasonlóan akar sikeres lenni, nem a sportágat jelenleg uraló Lewis Hamilton, hanem az említett Vettel nevét mondta.

„Gyors, tiszta, nem tárja ki a magánéletét, nincsenek botrányai, nincsenek aggodalmak a fejében” – sorolta holland versenyző Vettel előnyeit. „Fontos, hogy az ember megtalálja a békéjét, Vettel pedig ezt tökéletesen csinálja. Remélem, emlékeztetni tudom majd magam, hogy honnan is jöttem, és boldog maradok, hogy sikerült a hobbim a munkámmá változtatni. Remélem, hogy megőrzöm a nyugodtságom, és a megfelelő emberek vesznek körbe majd. Ha nem, biztos vagyok benne, hogy apám emlékeztetni fog.”

A De Limburger lapnak nyilatkozva arra is kitért, mi minden változott a múlthoz képest – például az őt körülvevő média tekintetében. „A kormány mögött továbbra is egyedül vagy. A különbség az, hogy a gokartozásról egyetlen ember ír, most azonban ugyanazt 300-szor el kell mondanom.”

Verstappen ráadásul férfivá érett az idény során, és nem csak azért, mert szeptemberben betöltötte a 18-at: időközben megszerezte a közúti jogosítványt, valamint Monacóba költözött barátnőjével. A szezon kezdetén még apjával, Jos Verstappennel osztozott szállodai szobáján. „Akkor még azt hittem, ez a normális. Most viszont már sofőrre sincs szükségem! De az igazat megvallva ezen kívül nem változott sok minden a kapcsolatunkban. Számomra fontos, hogy ő is itt van.”

Jos Verstappen a szezon összes versenyén jelen volt a Toro Rosso bokszában, és ez nem változik jövőre sem – a Le Mans-i 24 óráson indulás terveitől is elállt, mivel egybeesik az azerbajdzsáni F1-es nagydíjjal. „A szerepem lényegében annyi, hogy nyitva tartsam a szemem és fülem, és segítsem Maxot a folyamatos fejlődésben” – nyilatkozta ugyanennek a lapnak az apa. „Sokat tanultam a saját hibáimból, és megpróbálom megmenteni Maxot, hogy ő is elkövesse őket. Ha már nem akarja, hogy ott legyek, egészen biztosan el fogja mondani. De nem hiszem, hogy ez be fog következni. Nagyon sok mindenen mentünk keresztül együtt.”

Forrás: www.formula.hu – RSS