Verstappennél nincs nagyobb önbizalom-bomba

F1

2016. május 14. szombat, 19:13

Szerző: Dezső Attila, Fotó: Red Bull Media House GmbH

Az ifjú holland első red bullos időmérőjén majdnem megszorongatta a csapattal harmadik F1-es idényét töltő Daniel Ricciardót, de úgy véli, ez csak ízelítő volt abból, amire valójában képes.

Bár sokan számítottak arra, hogy egy erős Red Bullban Max Verstappen is jobb teljesítményt nyújthat majd, azt azért senki sem várta, hogy a Toro Rossótól előléptetett pilóta már első, csapatnál töltött versenyén leteszi névjegyét. A holland a Q3-ban végül négy tizeddel maradt el Daniel Ricciardótól, ami igazán remek teljesítmény annak tükrében, hogy az RB12-est ezen a hétvégén próbálta ki először.

„Úgy kell a teljesítményemre nézni, mintha csak az első téli tesztnapon lennénk túl” – utalt Verstappen arra, hogy milyen fázisban tart a Red Bull megismerésével. „Teljesen más az autó, mégis folyamatosan előre tudok lépni. Nagyon élveztem az első red bullos időmérőmet, mindketten hajtottuk egymást, ami jót tesz a csapatnak. Még keresgélem a határaimat, de nagyon pozitív benyomásokat szereztem.”

Amikor arról kérdezték, hogy jó teljesítményt várt-e magától a kvalifikáción, így válaszolt: „Nem, és nem is vártam semmit. Egyszerűen örültem neki, hogy fejlődök, hogy minden egyes körrel jobban érzem magam az autóban – ez a legnagyobb pozitívum, amit ki tudok emelni.”

Csapattársát már ez alatt a rövid idő alatt is meggyőzte arról, hogy a Red Bull helyesen döntött, amikor megadta neki a lehetőséget az anyacsapatban. „Max kihívást jelent számomra, hiszen ő a legjobb fiatal tehetség mostanság” – mondta Ricciardo. „Komoly hírverést csapott maga körül, ma pedig bebizonyította, hogy miért, hiszen nagyon gyors volt az időmérőn. Ez nekem is jót tesz, hiszen új kihívás, olyasvalaki, aki ellen megmérettethetem magam. Ma sikerült remek kört futnom a Q3-ban, meglátjuk, mit hoz majd a szezon további része – izgalmasnak ígérkezik.

Forrás: www.formula.hu – RSS