Veszélyben Gilbert Melendez UFC karrierje?

GilMelendez.jpg

Gilbert Melendez jövője jelenleg nem fest valami fényesen a UFC-nél. Hónapok sikertelen próbálkozásai után, hogy megegyezzenek a feltételeket illetően, úgy  néz ki, még mindig nem sikerült a szerződés kapcsán dűlőre jutniuk. Dana White a történtekről így nyilatkozott:

„Részemről ennyi. Nem állunk valami jól. Nagyon bírom Gil Melendezt, de a menedzsmentjét már nem annyira.. Ha a UFC-ben akar harcolni, jobb ha nagyon gyorsan beszél Lorenzo-val.”

Melendez menedzsere ugyanaz a Rodolphe Beaulieu, aki GSP ügyeit is intézi/intézte. Erről White-nak ez volt a véleménye:

„Az, hogy GSP legjobb barátja vagy, még nem tesz jó menedzserré.”

Legutóbbi, UFC 166-os szereplése óta, ahol Melendez darált hússá puhította Diego Sanchez arcát, El Nino a szerződésében szereplő küzdelmek számát teljesítette, így igazából szabaddá vált. A több hónapnyi sikertelen egyezkedés után pedig White gyakorlatilag azt mondta neki, hogy nézzen új „otthon” után:

„Jobb ha elkezd másfelé keresgélni.”

Gondoljátok, hogy láthatjuk Melendezt még az oktagonban? Ha igen, vajon mikor? Vagy jobb lenne, ha átmenne a Bellatorba? Esetleg a WSOF-be?

Mint mindig, a kommentekbe most is várjuk a véleményeteket, mind itt, mind pedig a Facebookon!

Megosztom Facebookon! Megosztom iWiWen! Megosztom Twitteren! Megosztom Google Buzzon! Megosztom Google Readeren! Megosztom Tumblren! 5812162

Az eredeti cikkhez kattintson ide!

Share: