Veszprém, figyelem: A Nantes legyőzte a PSG-t!

Több mint figyelmeztető eredmény született vasárnap este Párizsban, ahol az egyébként méltán világhírű PSG férfi kézilabda csapata saját pályáján vesztette el bajnoki veretlenségét. Az ellenfél ugyanis a Veszprém következő ellenfele, a Nantes együttese volt.

Kiril Lazarov

Akik látták ezt a rendkívül izgalmas, fordulatokban bővelkedő 60 percet, azok nagy élményben lehettek részesek. Hiába várták ugyanis a fogadási irodák az oddsaikban a fölényes PSG-sikert,

a Nantes alaposan felborította a papírformát és rácáfolt az előzetes várakozásokra.

Pedig a PSG az előző bajnoki meccsein legnagyobb riválisát, a Montpellier gárdáját három gólkülönbséggel verte, a többiekkel szemben pedig kilenc gól volt a legkevesebb különbség.

A korábban már BL-döntőig is eljutott HBC Nantes ezúttal is igazolta, hogy nem véletlenül ejtette ki a Bajnokok Ligájában a Talant Dujsebajev által felkészített lengyelországi Kielce csapatát. Ráadásul ott hazai pályán vereséggel kezdett, Kielcében viszont sikerült fordítania. Mindezt csak és kizárólag azért érdemes elolvasni, hogy érzékelhető legyen: a Nantes még véletlenül sem lebecsülendő ellenfél a Veszprém számára.

Az ez alkalommal is rendkívül szervezetten védekező Nantes ugyanis a kezdeti bizonytalankodást követően hamar átvette a vezetést a PSG-től és egészen a hármas sípszóig meg is tartotta azt. Már a félidőben is egygólos előnnyel (13-12) mehettek az öltözőbe, hogy azután a második 30 percben végig -2-3 góllal vezessenek, de volt, amikor még ennél is nagyobb volt az előnyük.

A találkozó sorsát elsősorban a rendkívül szervezett és határtalan lelkesedéssel végrehajtott védőmunka döntötte el. A mozgékony védőfal eredményességét alátámaszthatja, hogy a világklasszis gólgyáros, a dán Mikkel Hansen egyszerűen nem jutott lövéshez! Két hétméteres értékesítése mellett az egyetlen, mezőnyből szerzett góljára az 59. percig kellett várnia.

Hansen és társai semlegesítésében jókora részt vállalt a 24 éves, 195 centiméter magas és jóval 100 kiló feletti testsúlyú, ránézésre inkább egy alkalmi találkozó amatőr portásának nézhető Emil Nielsen.

Emil a Kielce ellen is maradandót alkotott, miként most a PSG ellen aratott váratlan, s így annál visszhangosabb győzelem kiharcolásába is komoly részt vállalt. A második félidő első negyedórájában szinte bevehetetlen volt a hálója – vele a veszprémieknek mindenképpen meggyűlhet a bajuk.

A számos, kiemelkedő egyéni teljesítmény közül talán

külön is kiemelést érdemel a Veszprém-meccsek idejére már a 41. születésnapját is megérő Kiril Lazarov játéka.

Az egykor Veszprémben is szerepelt balkezes kiválóság ugyanis jól forgatta a labdát, amikor pedig lövésre vállalkozott, abból rendre gól is született. A sors pikantériája, hogy a hajrában – három gólos Nantes-vezetésnél egy büntetőt a kapu fölé lőtt. Pedig ezzel az esetleges találattal megkímélhette volna csapatát a felesleges izgalmaktól! A PSG ugyanis óriási erőfeszítéseket tett az utolsó 3-4 percben, de csak minimumra tudta csökkenteni a hátrányát.

A lefújást követően beszéltem Stiller Jánossal, a Nantes-ban élő egykori sokszoros, válogatott kézilabdázóval. Az itthon a sportágban mindmáig ismert és kedvelt „Dagi” egyáltalán nem véletlennek tartotta a létrejött idegenbeli sikert és hangsúlyozta, hogy a Veszprémnek minden tudására szüksége lesz, amennyiben győzelemmel akar túljutni a Nantes elleni két összecsapáson.

(jochapress / Jocha Károly)