Vettel: Kvjatnak kell beszélnie velem

F1

2016. május 1. vasárnap, 14:33

Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi

A Ferrari négyszeres F1-es világbajnoka szerint ezek a dolgok megtörténnek, de ha valakinek beszélnie kell a másikkal kettőjük közül az ütközés után, az Danyiil Kvjat, nem ő.

Sebastian Vettel az Orosz Nagydíj második kanyarjában kiesett, miután Danyiil Kvjat másodperceken belül kétszer is nekiment – először defektet okozott neki, másodjára pedig ki is lökte a versenyből. A német pilóta finoman szólva sem volt boldog az eset után.

“Jobban láttátok, mint én, elég egyértelmű volt az eset” – nyilatkozta Vettel a Sky Sportsnak az esetről. “Kaptam egy nagy ütést hátulról, nem tudtam befordulni a kettes kanyarba, majd jött egy második ütés és nem tudtam elkerülni a falat” – emlékezett vissza a Ferrari négyszeres világbajnoka.

Vettel_4

Vetteltől azt is megkérdezték, hogy tartott-e Kvjattól a rajt előtt – Kínában emlékezetes harcot vívtak a pályán, majd a futam után szóban is. “Nem aggódom ilyen téren senki miatt, ezek a dolgok megtörténnek. Nem segít nekem, hiszen a verseny még tart, én pedig már itt vagyok, úgyhogy valami nincs rendben” – mondta a német.

“Ha valakinek beszélnie kell valakivel, szerintem az ő…” – válaszolta arra a kérdésre, hogy fog-e beszélni az orosz pilótával a futam után.

Forrás: www.formula.hu – RSS