Vettel szerint tudják, hogy mit kell tenniük

F1

2016. augusztus 5. péntek, 11:29

Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi

A Ferrari négyszeres F1-es világbajnoka úgy látja, hogy bár fájó volt az utóbbi néhány futam, egyúttal nagyon hasznos is – sokat tanultak és most jó irányba fognak elindulni.

Sebastian Vettel továbbra is próbál úrrá lenni a Ferrarinál uralkodó káoszon és igyekszik egy irányba terelni az istállót – a gyenge szereplésben is próbálja megtalálni a pozitívumokat. A négyszeres világbajnok abban bízik, hogy hamar kilábalnak a hullámvölgyből.

VettelBahrein

“Az utóbbi néhány verseny nagyon kemény és fájó volt számunkra, de egyúttal nagyon-nagyon hasznos is” – vélekedik Vettel. “Szerintem nagyon sok mindent megértettünk az autónk erősségeivel és gyengeségeivel kapcsolatban, így már tudjuk, hogy mire kell leginkább koncentrálnunk. Tény, hogy az első futamok után nem mentek simán a dolgok, nem vagyunk olyan versenyképesek, mint akarunk.”

A pontversenyben jelenleg ötödik helyen álló pilóta szerint ki fognak mászni ebből a gödörből. “Szerintem most tudjuk, hogy mit kell tennünk, de természetesen ez nem fog egyik napról a másikra megváltozni. Viszont van egy tervünk és szerintem a szezon második felében emiatt már erősebbek leszünk. Attól is függ persze, hogy a többiek mit csinálnak, de mi magunkra koncentrálunk.”

“Az utóbbi futamokon egyértelműen látszott, hogy hol vagyunk elmaradva a Mercedeshez és a Red Bullhoz képest” – zárta gondolatait Vettel.

Forrás: www.formula.hu – RSS