Videó – Bokszbotrány Svájcban!

image Embertelen körülmények, lemondott meccsek és tömegverekedés – ez várta Polster „Psycho” Tamást Lausanne-ban. Ellenfele csalással nyert – ő pedig kórházban kötött ki.

Stábunk a minap az újpalotai Colosseum Fitnessben járt, hogy Polster „Psycho” Tamással beszélgessen legutóbbi meccséről. Az április 28-i lausanne-i mérkőzés szokványos megmérettetésnek indult, ám a kimenetele korántsem úgy alakult, ahogy azt az ökölvívó tervezte. A több időpontot érintő gála körül már a kezdetektől gondok voltak: az első három időpontot közvetlenül az utazás előtt mondták le, a negyedik meccs napján, délelőtt 11-kor pedig felszólították Tamást, hogy hagyja el a hotelszobáját. Persze a szoba-kérdést végül sikerült orvosolni, ám az eset megalapozta az esti öklözés alaphangulatát is.

Számos, a szabálytalanság határmezsgyéjén egyensúlyozó eset után (többek közt a mérlegelésnél is voltak „sajátos” megoldások) végül elérkezett a meccs: „Az első menet egy ilyen puhatolózós dolog volt, míg a második menetben ő is talált és én is találtam – persze ő folyamatosan ütötte a szabálytalan technikákat – majd a második menet végén egy számomra érthetetlen ok miatt egy thaibokszosok berkein belül jól ismert fogással jött nekem. Ez az, amikor két kézzel áfogjuk az ember derekát, megfogjuk, megtörjük, felemeljük és földhöz vágjuk.”

Az igazán cifra dolgok azonban csak ezután jöttek! Nem elég, hogy a bíró Tamás ellenfelét, David Roethlisbergert hozta ki győztesnek (ahelyett, hogy jogosan diszkvalifikálta volna!), mikor Polster nemtetszését fejezte ki, a svájci öklöző egyszerűen nekiment, majd a közönség „lelkes” tagjai is csatlakoztak. Az esetnek köszönhetően Polster Tamásnak nem csak a mérlege romlott, de kórházba is került: „15%-os halláskárosodásom van, ami végleges, valamint a mai napig két vagy három lyuk van a dobhártyámon.” Természetesen a sportoló és managere feljelentést tett, valamint a Svájci Bokszszövetség is Tamás mellé állt, hogy orvosolják a példátlan esetet. A fejleményeket stábunk is várja – hiszen a hivatalos bokszoldalakon a mai napig David Roethlisberger van feltüntetve a mérkőzés győzteseként. Ne feledjük – az eset több, mint három hónapja történt!

Tabutv