Videokonferencia-sorozat indul

nssz.jpg

Továbbra is lendületben a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ). A 76 sportági szövetséget tömörítő szervezet több területen is azon dolgozik, hogy eredményes összefogás jöjjön létre a magyar sportban. Az egyik fontos stratégiai terület az informatika alkalmazásának fejlesztése.

Az NSSZ az elmúlt évi sportszakember-továbbképzési sorozatának folytatásaként, korábbi támogatójával, szakmai partnerével, az Önkormányzati Minisztérium sport-szakállamtitkárságával együttműködésben, egy új konferenciasorozatot indít, amelynek centruma egy öt állomásból álló videokonferencia-blokk lesz.
"A konferenciák célja, hogy az elmúlt évben kipróbált (Dabas, 2009. december 10.) sportvideokonferencia-módszert továbbfejlesszük. A visszajelzések alapján a résztvevők lehatároltabb témákat, a célközönség pontosabb behatárolását, rövidebb előadásokat, a prezentációk pontosabb követhetőségét kérték. A Nemzeti Sportszövetség újabb programsorozatával kíván még inkább megfelelni a felmerülő igényeknek" – mondta Györfi János, az NSSZ stratégiai főtanácsadója, aki oroszlánrészt vállalt a videokonferencia szervezésében.

Az állomások/témák
– Pécs 2010. április 28. – edzők
– Szeged, Eger, 2010. május 25. – szabadidősport-szakemberek
– Nyíregyháza, 2010. szeptember 29. – testnevelők, diáksportosok, egyetemi-főiskolai sportszakemberek
– Veszprém, Győr, 2010. október 14. – egyetemi-főiskolai és diáksportszakemberek
– Budapest, Semmelweis Egyetem TSK /TF, ELTE, 2010. november 10. – sporttudósok, sportmenedzserek, sportegészségügyi szakemberek részére

A Nemzeti Sportszövetség projektjének együttműködő stratégiai partnerei a sportszakemberképzéssel foglalkozó felsőoktatási intézmények.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.