Vidi: „A kölni győzelem a bajnokságtól vette el az energiákat” – a hazatérő támadó szerint sokra hivatott a csapat

A nyári átigazolási szezonban igazolt a MOL Fehérvár csapatához a 21 éves támadó, Schön Szabolcs. A 8-szoros magyar válogatott játékos korábban az Ajax utánpótlásában is megfordult, majd 2021 májusában az MTK-tól 1,2 millió euróért szerződtette az MLS-ben szereplő Dallas csapata.

Örülök, hogy itt lehetek, alig várom, hogy jó játékkal segítsem a Vidit és persze felhívjam magamra a szövetségi kapitány figyelmét, hiszen a hazaigazolásom legfontosabb motivációja az volt, hogy Marco Rossi szeme előtt legyek – nyilatkozta Schön a molcsapat.hu-nak, aki elmondta, milyen várakozásokkal indul neki a III. Kerületi TVE elleni Magyar Kupa-mérkőzésnek.

Tudom, hogy az óbudaiaknál a Vidi egyik legendája, Juhász Roli a sportigazgató és hogy egyébként is több játékosnak van fehérvári kötődése, de ez most semmit nem fog számítani.

Mi vagyunk a továbbjutás esélyesei és a pályán is bizonyítani akarjuk, hogy jobb csapat vagyunk. Fontos cél a Magyar Kupa számunkra, ennek szellemében készülünk a hétvégi fordulóra.

2020-ban másodosztályú csapatként jutottunk az elődöntőbe a Magyar Kupában az MTK-val. Akkor is azt éreztük, hogy a kupasorozatban tényleg bármi megtörténhet, bár akkor még az elődöntőt kétmeccses párharc döntötte el. Nyilván nem mi voltunk az esélyesek a Honvéd ellen, mégis oda-vissza 0-0-ra végeztünk a kispestiekkel, és csak büntetőkkel maradtunk le a döntőről.

A fiatal szélső kitért arra is, mi az oka annak, hogy a Vidi a vártnál mérsékeltebben indított a magyar bajnokságban.

– Amikor egyből a felkészülés után szerda-szombat ritmusban kell játszani, az soha nem könnyű, és a nemzetközi és bajnoki szereplés közti különbség is mutatta, melyik volt a fókuszban augusztusban.

A playoff elérése, illetve a kölni győzelem komoly bravúr volt, de a bajnokságtól vette el az energiákat, és ez meg is látszott az eredményeken. A koncentráció a meccseken még nem tökéletes, de nagyon jól dolgozik együtt a keret, mindenki egy irányba húz, ezért biztos vagyok benne, hogy lerázzuk magunkról a rossz rajtot, és elindulunk felfelé a tabellán is.

Az interjú zárásában Schönt arról kérdezték, hogy tud alkalmazkodni Michael Boris 3-4-3-as játékrendszeréhez.

– Nem az ismeretlenbe érkeztem, hiszen Borisszal már az MTK-nál is ezt a felállást játszottuk. Az a legfontosabb, hogy olyan stratégiát találjunk, amire az ellenfelek nehezen találnak ellenszert, a csapat játéka a fontos, nem egyes játékosok pozíciója. Sokra hivatott csapat a MOL Fehérvár, és úgy gondolom, ezt idén be is fogja tudni bizonyítani. Nagy céljaink vannak mindkét hazai sorozatban, és ha még kell is egy kis idő az összecsiszolódásra, szerintem nagyon is jó szezonunk lesz – zárta.

A Lokitól távozó Janeiro: “Nem rúgtak ki, én nyújtottam be a lemondásomat” – szerinte nem igazolhatott úgy, ahogy szeretett volna