Világcsúcstartóként indulhat Amszterdamba dr. Alliquander Anna

Alliquander_Anna_serleggel_250.jpgSzámosan eredményesebbek sportágában dr. Alliquander Annánál (képünkön), ám ami az evezéshez való hűségét, maximális igyekezetét illeti, hát ezen a téren csak nagyon kevesen vetélkedhetnek vele. A tizenkét éves korától a Danubius Nemzeti Hajós Egyletben sportoló, immár évek óta aktív doktornő soha nem adta fel – most ismét válogatott.

Korosztályos sikereit követően először 1999-ben jutott ki felnőtt világbajnokságra, majd 2000-ben Remsey Mónikával párban Sydneyben, az olimpián is lapátolhatott. Ezért-azért 2002 óta nem tudott kikerülni újabb világversenyre, Athénról vitatható körülmények között maradt le, majd Pekingért nem is tudott versenybe kerülni. Ám még ez sem volt neki elég, s 2009-ben némiképp váratlanul ismét lehetőséghez jutott. A csepeli Hajdú Zsuzsannával ült össze és Vb-8., majd Eb-4. helyekkel bizonyított új párjával, akivel idén is szeretne versenyben lenni a nemzetközi szintű eredményekért.

A nyári Világ Kupa fordulókig még sok idő van, az evezősök – így Anna is – a téli hónapokban ergométereken gyűjtik az erőt. A DNHE sportolója ezen a kiegészítő szeren egyelőre jobb mint vizen: előbb 6000 méteren tartott világrekordot, majd a 20 perces viadalokon is övé lett a legjobb idő. Most éppen korábbi sikerei színhelyére, Amszterdamba készül a SOTE Közegészségtani Intézetének orvosa.

– A holland nagyvárosban idén már tizenharmadszor rendezik meg az -Amstel Ergo Head- elnevezésű nemzetközi versenyt, amelyen korábban elsősorban dr. Haller Ákos révén szép magyar sikerek születtek. Jómagam negyedszer ülök ott február 24-én az evezőpadra, hogy megpróbáljam a maximumot kiadni magamból – adott egy kis történeti összefoglalót Anna.

– Ez a törekvés a korábbiakben elég jó hatásfokkal sikerült.

– Amíg a vizen több technikai problémával küzdök, addig az ergométeren kevesebb a gondom, ott tényleg elég gyors vagyok. Bár tavaly még Mikulás-napja idején is vízre tudtunk menni, azért október végétől már egyre többet ergométereztünk is. Úgy érzem, teljesítőképességem határán vagyok a számomra kedvező, hosszabb távon, de azért még előfordulhat, hogy Forró Dezső edzőm észrevételei további javulást hozhatnak.

– Milyen területen kell esetleg változtatnia?

– A legújabb Concept-géppel már az úgynevezett csapásgörbét is elemezhetjük, aminek értékelése megadhatja a számomra optimális vonalvezetés kialakítását.

Alliquander_Anna_ergo.jpg

– Amszterdam után programbőségben szenvedhet…

– Lehetőséget kaptunk Hajdu Zsuzsival a Nemzetközi Evezős Szövetségtől (FISA), hogy február 11-22 között Sevillában részt vehessünk egy edzőtáborozáson. Mivel idén klubom, a DNHE támogatásával február 14-én indulhatok Bostonban, a hivatalos ergométeres világbajnokságon, így onnan utazom majd Sevillába, ahol február 16-22 között gyakorolhatunk majd jó időjárási viszonyok között.

– Mennyi a jelenlegi világcsúcsa 20 percen és ki lehet a legnagyobb riválisa?

– Előbb a dán Julia Elender Rasmussennel, legutóbb pedig a belga Jo Hammonddal csatáztam. Bár vizen mindketten jobbak nálam, az -ergós- világcsúcs 5415 méterrel egyelőre az enyém.