Világkupa pontok Litvániából, szép eredmények Ebreichsdorfban

Először vállalta magyar lovas, hogy Litvániáig utazik egy nemzetközi díjugrató versenyre. Ifj. Szabó Gábor folytatta idei kimagasló teljesítményét, négy lóval, nyolc helyezéssel zárt.

gerle 2

Sialuiai város sportcsarnokában rendezett világkupa versenyszámban, Timpex Bölcsésszel, négy hibaponttal  több mint harminc indulóból, pontszerző kilencedik helyen végzett. CSIO hősünk további helyezéseit a Timpex Ménes lovaival, Benhurral, Ezüsttel és a 6 éves Gerlével érte el. Folytatás jövő héten a lengyelországi lesznoi világkupán.

benhur ezust

 

A korábbi mammut mezőnyök után most jóval kevesebben neveztek az ebreichsdorfi CSI díjugrató versenyre. A magyar lovasokban azonban a rendezők nem csalódhattak, hiszen az indulók egy harmadát piros-fehér-zöld színek képviselték. A 145 cm-es Nagydíjban harminc lovasból, tíz magyar állt starthoz. A győztes, a német Jörne Sprehe lett Stakki’s Jumperrel. Az utánpótlás válogatottunk női tagjai szerezték a legkiemelkedőbb eredményeinket. Ötödik helyen végzett, Vándor Zsófia Quintussal , míg az első napi nagykörös negyedik helyezése után,  a 17 éves Weinhardt Virég Chiclanával hetedik lett a 24.600 euró összdíjazású versenyszámban. Gyermek Európa-bajnokunk edzője, Füzér Gábor Le Royallal és Gombos László Bukfenccel négy hibaponttal is befért a pénz szerző helyre. A szombat esti derbyben, Tóth László Istivel lett a második ahol,  a Sáripusztai  Ménes lovasa Gombos László, ezúttal Admirálissal és  Hollé Sára Clintusszal is a helyezettek között zárt. 

 

A versenyen sok-sok szép magyar eredmény született, részletes eredménylista :

http://www.magnaracino.at/reitsport-eventdetails/events/16157.html

Forrás: www.dijugratoszakag.hu – RSS