Nem tartozik a kamaszkorú edzők közé Zemen János, hiszen idén 70 éves. Sokan ebben a korban már régen letették a stopperórát, másokra pedig gyakran legyintgetnek, mondván, az illető már kifelé tart, nem kell teljes odaadással figyelni a mondókáját. Zemen negyven esztendeje, hogy végleg felakasztotta a szöges cipőjét. Legújabb, sikeres tanítványa, Vindics Balázs igazolja az edzői munkája eredményességét is. A Magyar Edzők Társasága kereste meg Zemen Jánost, ki 1976-ban döntőt futott 1500 méteren Montrealban és azóta sincs magyar középtávfutó, aki megismételné teljesítményét.
– 1964-ben Vácott gimnazistaként kezdtem foglalkozni komolyabban az atlétikával; Bodnár Feri bácsi vett kezelésbe. Egy iskolai futóversenyen egy jól megtermett, kövér gyerek is megelőzött, amit rendkívül rosszul éltem meg. Azután édesapám gyakran kísért kerékpáron, én pedig nagyon igyekeztem. Egy idő után már mindenki elől el tudtam futni, aki történetesen meg akart verni.
– Végül csak eljutott Újpestre, az akkori Dózsába.
– Érettségiig elsősorban 800 métereket futottam, akkor került a képbe a jó szemmel figyelő Híres Laci bácsi, aki meghívott Újpestre, a tanítványai körébe. Közben elkezdtem tanulni a finommechanikai műszerész szakmát, két évvel később pedig sportálláshoz juttattak a Dózsában.
– Teltek az évek, az eredmények pedig egyre jobbak lettek.
– Középtávfutásban nem lehet máról holnapra visszhangos sikereket elérni. Azokhoz sok éves, kitartó és kemény munkára van szükség. És akkor még nem említettem a minimális szerencse faktort sem. 1972-ben bevonultattak katonának, pedig ekkor már 3:47 percet futottam ezerötszázon. Kisebb csizmát kaptam a szükségesnél, így egy évig állandó fájdalmakkal is küszködnöm kellett. A következő, az 1974-es szezonban talán életem legjobb formájára futottam fel. Az első, komolyabb eredményemet Firenzében értem el, a hármas válogatott viadalon (olasz-francia-magyar) , ahol az utolsó 100 méterén a későbbi Európa-bajnok Boxbergert óriási hajrát követően, századmásodpercekkel sikerült legyőznöm.
– Elérkezett 1976, a montreali olimpia, ahol a legjobb idővel került a döntőbe.
– Az ottani futásom nagy csalódás és megfoghatatlan rejtély is egyben. A döntőm előtti napon együtt hallgattuk gyúrónkkal, Schmucz Pistával a Németh Miklós tiszteletére eljátszott himnuszt. Azt mondtam neki, holnap én is eljátszatom ezt a zenekarral – ennyire biztos voltam magamban. Erre mi történt? Szinte csak kóvályogtam a pályán, félig öntudatlanul utazgattam a mezőnnyel, jól helyben hagytak, kilencedik lettem.
– Pedig utólag is bebizonyosodott, hogy nem alaptalanul volt optimista Montreal előtt.
– Az olimpia után hamar sikerült feldolgoznom a sokkhatást. Tíz nap alatt nem kevesebb, mint hat alkalommal kellett rajthoz állnom. Egy héttel Montreal után Stockholmban 3:36,96 perces, abszolút világszínvonalú idővel nyertem. Másnap délelőtt átrepültünk Helsinkibe, ahol este 3:37.04 perccel második lettem, de megelőztem Montreal bajnokát, a 3. helyezett újzélandi Walkert is. A továbbiakban Ouluban és Turkuban is sikerült az összes olimpiai döntőst magam mögé utasítanom. Ezek a viadalok felértek a mai Golden League vetélkedők színvonalával.
– 1978-ban törés következett be a pályafutásában.
– Miután kérésem ellenére 1977 végén Híres Laci bácsit elkergették, nagyon elkeseredtem. 1978-ban eltiltottak egy évre, amely idő alatt nem álltam le, éppen ellenkezőleg. Rengeteget futottam, de az 1980-as, moszkvai játékokra már nem jutottam ki. Ez évben visszavonultam és a Honvéd akkori szakosztályvezetője, dr. Török János edzői munkát ajánlott. Tizenhárom-tizennégy éves gyerekekkel foglalkozhattam, indulásra ez tökéletesnek ígérkezett.
– Miért vállalta el könnyen ezt a lehetőséget?
– Éreztem, hogy van némi tehetségem ehhez a tevékenységhez, ráadásul Bodnár Feri bácsi és Híres Laci bácsi kezei alatt egyaránt pozitív benyomások értek az edzői tevékenységgel kapcsolatosan..
– Érdekes lehetett, hogy tizenkét szezonon keresztül lila-fehér színekben sportolt, edzőként mégsem maradhatott Újpesten.
– Kényszerhelyzetben voltam, végül pontosan két évtizedet lenyomtam a Honvéd szolgálatában. Olyan futók készültek a kezem alatt, mint az én felnőtt országos rekordomat néhány tizeddel megjavító Knipl István, továbbá Tóth László, Lajkó István, Petrik Éva, Bugya Mariann, Csomor Erika és Staicu Simona.
– Az ezredfordulón azután egy nagyobb kanyart tett.
– Mellékállású edző lettem a triatlonistáknál, a Budai 11 nevű klub versenyzőinek futómunkáját vezettem. Közben a feleségemmel nyitottunk egy vendéglőt Leányfalun, amit három évvel később be kellett zárnunk. Triatlonos versenyzőim révén tüntettek ki 2006-ban a mesteredzői címmel. A többiek közül is kiemelkedett Csomor Erika, kétszeres vb-győztes, háromszoros Európa-bajnok. Arany Gitta, aki korosztályában világbajnoki ezüstérmet szerzett. Másokat is illik megemlítenem. Így a Budaörsi Sport Club tagjaiként váltó-világbajnokságon és Európa-bajnokságon egyaránt harmadik helyen végeztek: Vanek Ákos, aki az első magyar győztes volt világkupán Tiszaújvárosban; Vanek Margit, Tóth Tamás és Kovács Zsófia.
– Mit gondol, mi minden kell ahhoz, hogy az edző sikeres lehessen a tanítványaival?
– Az edzéseken való állandó és aktív jelenlét, továbbá a folyamatos emberi kapcsolat, a feltétlen és kölcsönös őszinteség. Jó példa erre a méltán világhírű Iglói Mihály személye és gyakorlata. Ő olyannyira jó szemű szakember volt, hogy stopperóra nélkül is pontosan tudta: milyen állapotban vannak a versenyzői, illetve milyen időket lehet tőlük várni a következő versenyen. Sikereiben fontos tényező lehetett az általa alkalmazott résztávos edzésrendszer, amely bizony sokkal többet követelt az akkori legjobbaktól, mint a más edzőkkel készülők elvárásai.
– Mikor váltott vissza az atlétákhoz?
– 2016 végén tüntettek ki Életmű-díjjal – éppen Újpesten kötöttem ki, ahonnan 1980-ban távoznom kellett. Kaptam hat-hét olyan versenyzőt, akikkel mások nem különösebben akartak foglalkozni. A jelenlegi legeredményesebb tanítványom, Vindics Balázs 2017 őszén került hozzám – ő szintén a Honvédból jött Újpestre.
– Mire készült ez év elején reményteljes tanítványával?
Elől Zemen János, középen Vindics Balázs
– Balázs olimpiai kijutónak számított, ebből indultunk ki. A rövid fedett pályás szezonban közel került az 1:46 perces időhöz, amire már komolyabb nyári eredményekre is spekulálhattunk. Erre bejött ez a koronavírus, ami sok mindent átírt.
– Az Önök együttműködését mennyire gátolja ez az abszolút váratlanul érkezett rendkívüli állapot?
– Azt kell mondanom, hogy egyelőre nem ebből az adott helyzetből, a felkészülési körülményekből adódhatnak a legnagyobb gondok, hiszen fedettben is, később pedig az MTK Lantos Mihály nevét viselő zuglói sporttelepén szabadban is futhattak a válogatottak, persze szigorú feltételek között. A sok bizonytalanságot követően az elmúlt éten Veszprémben futhatott Balázs és az ott elért 1:46.18-as idővel pillanatnyilag Európai ranglistavezető és a világranglistán is a harmadik helyen áll. Ez az eredmény jogos bizakodással tölt el: remélem, belül kerül az 1:46 perces határon.
Zárásként feltétlenül meg kell említeni, hogy a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) ez évben, a „Sikeres edzők” programjában Zemen Jánost is kitüntette és egyben beválasztotta a középtávfutásért felelős szakági edzők közé.
(jochapress / Jocha Károly)
