Visszatért a nevelőcsapatához az AS Roma egykori játékosa – HIVATALOS

Az argentin születésű paraguayi válogatott szélső fél év után ismét csapatot váltott a dél-amerikai kontinensen…

(Photo by Richard Ducker/Eurasia Sport Images/Getty Images)

A paraguayi Cerro Porteno együttese bejelentette, hogy egy+egy éves szerződést kötött a csapat egykori saját nevelésű játékosával, Juan Iturbével.

A 30 éves szélső az elmúlt hónapokat a brazil Grémio együttesénél töltötte, ahol azonban öt bajnokin mindössze 64 percet játszott.

Iturbe annak idején az FC Porto (2011-2013) és az AS Roma (2014-2017) játékosa is volt legjobb európai éveiben, valamint utóbbitól kölcsönben megfordult a Bournemouth és a Torino alkalmazásában. Ezt követően Mexikóban játszott a Tijuana, a Pumas UNAM és a Pachuca színeiben, majd 2021-től idén nyárig a görög Arisz Szaloniki csapatát erősítette, mígnem visszatért a dél-amerikai kontinensre.

A rutinos szélső Buenos Airesben látta meg a napvilágot és az argentin korosztályos válogatottban is megfordult, a felnőttek közt Paraguay színeit képviselte, 2009 óta 12 meccset játszott a válogatottban.

A 34-szeres paraguayi bajnok Cerro mindkét idei hazai bajnoki kiírásban a második helyen végzett.

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!

fociclub

A Visszatért a nevelőcsapatához az AS Roma egykori játékosa – HIVATALOS bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.