Visszavágó lesz az aranyért!

A Gorillaz simán, a Gladiators hosszabbítás után győzött a Bodri Pincészet Divízió I. elődöntőjében.

Két izgalmas összecsapást vártunk, egy lett belőle. A Gladiátorok és a Rosszcsontok párharcai mostantól minden bizonnyal az örökrangadók közé emelkedik, hiába egy nyugati és egy kelet alakulatról van szó.

Szekszárdon a csapatokat meleg és párás időjárás várta. A cívisvárosiak az első támadássorozatukat nem tudták értékesíteni, Szép Gábor még mezőnygólt is rúghatott, ami mellé ment. Viszont a hazaiak már első alkalommal pontokat tettek fel az eredményjelzőre. Gyarmati Máté először remekül találta meg elkapóját, Szabolcska Balázst, aki a Gladiators térfeléig ment, majd az irányító még egy pontos átadással megtalálta Vörös Dávidot. Balázs Szabolcs berúgta az egypontost (7-0). A hajdúságiak válasza a második negyedben érkezett. Roják Richárd és Molnár Gábor futásai hozták a yardokat, majd előbbi 1 yardról futott be az end zone-ba, ezt követően pedig Szép az extrát is bevágta (7-7). Ez a találkozó kezdett emlékeztetni a 2015-ös döntőre, amikor szintén döntetlen állással vonultak pihenőre a csapatok.DSC_6063

A harmadik játékrészben főleg a Bad Bones offense volt a pályán, a hazaiak jól haladtak előre és ezzel remekül is menedzselték az órát. Egy hosszú támadássorozat után a végzónánál voltak a Rosszcsontok, de Kovács Ákos szemfülesen lefülelte a levegőből a Gyarmati passzát. A cívisvárosiaknak a drive-val viszont nem sikerült újabb pontokat feltenniük az eredményjelzőre. Jöhetett a negyedik negyed, ami az igazi izgalmakat hozta. A Bad Bones ismét meg tudta szerezni a vezetést, Gyarmati Máté ezúttal Szabolcskát találta meg egy pontos passzal, az elkapó pedig egy cornerback szorításában megkaparintotta a malacbőrt az end zone-ban. Balázs extrája sikeres volt (14-7). Nem szeppent meg ettől a Gladiators és egy szép támadást vezetve Molnár Gábor megtalálta Harsányi Alexet, aki egy 35 yardos touchdownt szerzett. Szép Gábor egy extrával egalizált (14-14). A végén a Szekszárd ismét támadhatott, de eladta a labdát, ezúttal Kovács Csongor csapott le Gyarmati átadására. Eldönthette volna a meccset a rendes játékidőben az arany-fekete csapat, de Szép mezőnygólja rövid volt, jöhetett a ráadás. A hosszabbításban a Rosszcsontok támadhattak először, de a Gladiators védelme megállította őket. Jöhettek 20 yardról a hajdúságiak. Két sikertelen kísérlet után Molnár ismételten Harsányi Alexet találta meg (14-20). Egy őrületes végjáték után és egy rendkívül sportszerű mérkőzésen 20-14-re nyertek a Gladiátorok és hullámzó teljesítménnyel ugyan, de 2015 után egy osztállyal feljebb is döntőt játszhat.

Fotók: Barka Bálint Tarzi

Szekszárd Bad Bones-Gladiators 14-20 h.u. (7-0, 0-7, 0-0, 7-7, 0-6)
Pontszerzők: Vörös Dávid, Szabolcska Balázs 1-1 TD, Balázs Szabolcs 2 XP, illetve Harsányi Alex 2 TD, Roják Richárd 1 TD, Szép Gábor 2 XP.

Sződy Ferenc, a Szekszárd Bad Bones vezetőedzője: Nagyon kielemeztük a Debrecen játékát. Kicsit azért is bosszant, hogy mindössze csak 3 touchdownt kaptunk, mert gyakorlatilag pont ugyanazt csinálta a Gladiators, amit vártunk. Viszont olyan játékosállománnyal rendelkezik a Debrecen, amivel most a jelenlegi játéktudással és a jelenlegi edzéslátogatottsággal egyszerűen nem tudjuk felvenni a versenyt. Az, hogy ilyen szoros lett a meccs, az egy szép eredmény a csapattól. Mindenképpen jót tesz a sportnak ez a rivalizálás főleg, hogyha a „kisebb” csapatok is ilyen régiókat átfogó rivalizálásokat fog kezdeni. Ha egy-egy touchdown dönt két együttes között, akkor az egy hosszú távú párharcot eredményezhet.

Szűcs Botond, a Gladiators vezetőedzője: A védelemnek egy negyed kellett, hogy összeálljon, a támadósornak pedig négy. A hosszabbításban sikerült összerakni kompletten a csapatot. Ha elveszítettük volna ezt a meccset, az a saját hibánkból történt volna. Mondhatjuk, hogy egy picit szerencsések is voltunk a végén. Azért volt partiban velünk a Szekszárd szerintem, mert a támadósorunk kritikán aluli napot fogott ki, de elismerendő, hogy 30 emberrel nagyot küzdött a Bad Bones Nagyon sokat jelent nekünk, hogy ismét egy döntőn bizonyíthatunk. Szeretnénk egy újabb aranyat szerezni!

 

Ennél simább nem is lehetett volna

Dunaújvárosban is egy szorosabb csatára lehetett számítani annak ellenére, hogy a párharc esélyesei toronymagasan a Gorillák voltak. A hazai szurkolóknak egy pillanatig sem kellett rágniuk a körmüket.

A hőség a Duna-parton is megnehezítette a csapatok dolgát, de nem volt izzadtságszagú az összecsapás. A Gorillák nagyon hamar bekezdtek és a Miskolc Renegades-et egy pillanatig sem hagyták élni. Már a mérkőzés elején megszerezte a vezetést a Dunaújváros Hegedüs Dániel révén, ami után Beretka József magabiztosan értékesítette az extra kísérletet (7-0). A Renegátok nem tudtak mit kezdeni a remek napot kifogó hazaiak védelmével, hamar visszaadták a támadás jogát. A Gorillaz köszönte szépen újabb pontokat tett fel az eredményjelzőre, miután Bachrathy Kornél Mészáros Mártonnak adott touchdownt érő átadást (14-0). A Renegades továbbra is próbálkozott, Tóth Gábor irányító vezérletével szépen szövögették támadásaikat, de megint csak a Gorilla-defense villogott, Krausz Béla szerezte meg a Renegátok adogatójának egyik átadását. Bachrathy Kornél pedig ismét kiosztott egy hatpontost érő átadást, ezúttal Tóth Jánosnak (21-0). A szakadék szélére kerültek a borsodiak, és még csak az első negyeden voltunk túl ekkor. A második játékrészben nem változott sokat a játék képe, ám ezúttal csak 1 touchdownt tudott szerezni a Gorillaz, ezt is Hegedüs Dániel hozta össze 1 yardról, az extra azonban kimaradt (27-0). A Renegades-nek még volt ideje szépíteni, ám rosszul jártak, mivel Tanács Pál gyorsan odaért Tóthhoz és szerelni tudta őt, a fiatal irányító pedig sérülten hagyta el a pályát.SONY DSC

Gyakorlatilag kilátástalan helyzetbe került a Miskolc, amit ki is használt a hazai gárda. A Renegades egy punt után trükkösen megpróbált egy átadást, de Helényi Árpád megszerezte a labdát, így a Gorillaz jöhetett ismét. Egy szépen felépített támadássorozat után viszont eldöntötte a harmadik negyedben a továbbjutást a vendéglátó Beretka József futott hatpontosával. Ezt követően pedig Mészáros egy kétpontossal a mercy rule-t és a futóórát is beindította (35-0). A végén már inkább vigyáztak egymásra a csapatok, Victor Allen Williams Jr. még összehozott egy interceptiont, de a Duna-partiak győzelme egy másodpercig sem forgott veszélyben, így 35-0-s győzelmével simán bejutott a Pannon Bowlba a Dunaújváros Gorillaz, ráadásul hazai pályán játszhatja majd a Divízió I-es finálét.

Forrás: gorillaz.hu
Fotók: Kárpáti Gábor

Dunaújváros Gorillaz-Miskolc Renegades 35-0 (21-0, 6-0, 8-0, 0-0)
Pontszerzők: Hegedüs Dániel 2 TD, Beretka József, Tóth János, Mészáros Márton 1-1 TD, Mészáros Márton 2 PT, Beretka József 3 XP.

Bachrathy Kornél, a Dunaújváros Gorillaz elnöke: Minden sikerült ezen a meccsen is, ahogy lényegében az egész szezonban, ötödszörre is ott vagyunk a végelszámolásnál. Most sem számítottunk rá, hogy ennyire könnyű dolgunk lesz, de nagyon jól összeállt a csapat, minden kirakós darabka a helyén van, tudunk cserélni is, mert többen vagyunk, mint az utóbbi években bármikor. Az agresszívabb védelem jól áll nekünk úgy érzem, számtalan sack és öt labdaszerzés bizonyítja ezt az elődöntőben. Az utóbbi öt meccsen összesen kaptunk 13 pontot, azt is jobbára a támadósor miatt, remekelnek a srácok. Támadó oldalon sem tudott még megállítani minket senki, minden játékosunkban benne van a nagy játék. Izgatottan várjuk a Dunaújvárosi Stadionban rendezendő “hazai” döntőt, kőkemény meccset vív majd az osztály két legjobb csapata.

Janocsko Kornél, a Miskolc Renegades elnökhelyettese: Gratulálunk a Gorilláknak, megérdemelten jutottak a döntőbe. A mérkőzésről sok pozitívumot nem tudok elmondani, inkább gyorsan túltesszük magunkat rajta és egy kis pihenő után már a jövőre koncentrálunk. Levonjuk a következtetéseket az idei szezonról és igyekszünk felkészültebben kezdeni a szeptembert, mint legutóbb. Köszönjük az idei összes ellenfelünknek a mérkőzéseket és mihamarabbi gyógyulást kívánunk a sérülteknek!

Forrás: http://mafsz.org – RSS