Visszavágtak a görögök

Az U19-es válogatott három napon belül másodszor játszott felkészülési mérkőzést Telkiben a görögök ellen. Az ellenfél visszavágott a keddi vereségért: ezúttal a görögök nyertek 1-0-ra.

UP-info A magyar U19-es válogatott jól kezdte a görögök elleni második felkészülési mérkőzést, és uralta az összecsapást, de a kialakított helyzeteit nem tudta értékesíteni. A 25. perc tájékán aztán a görög válogatott magához ragadta a kezdeményezést, és mire a magyar U19-es csapat kilábalt volna a hullámvölgyből, gólt kapott.

görögmeccskép

Egy győzelem, egy vereség a görögök elleni mérleg  •  Forrás: mlsz.hu

A görög csapat a bal oldalon került a védelem mögé, a középre ívelés után a védelmünk csak röviden tudott felszabadítani. A labda Mingosz elé került, aki 18 méterről lőtt, és az erős, középre tartó labdába Vajda kapus csak beleütni tudott (0–1).

A második félidőben a magyar csapat nagy erőket mozgósított az egyenlítés érdekében, szép támadásokat vezetett és lehetőségeket dolgozott ki, de végül mégsem sikerül gólt szereznie.

A mérkőzés krónikájához hozzá tartozik, hogy a magyar kezdőcsapatban helyet kaptak fiatalabb játékosok is: Lustyik Levente és Kun Bertalan az U18-as, Szoboszlai Dominik pedig az U17-es korosztály tagja. A válogatottban bemutatkozhatott a Németországban futballozó, de magyar felmenőkkel rendelkező Rüb Áron és Viola Gergő is.

„Az erős görög csapat ellen a válogatott stábja kétszer is meg tudta nézni az U19-es korosztály legjobbjait, ami rendkívül hasznos volt a felkészülés szempontjából. A keddi mérkőzésen talán kevesebb helyzetet alakítottunk ki, két perccel a lefújás előtt mégis győztes gólt lőttünk. A csütörtöki visszavágón épp fordított volt a helyzet: sok helyzet adódott a csapat előtt, de egyszer sem talált be, így elvesztette a meccset. A játékosaim védőmunkájával elégedett vagyok, mindkét meccsen jól helyeztük nyomás alá a labdás játékost” – értékelt a lefújást követően Michael Boris szövetségi edző az mlsz.hu-nak.

U19-ES FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Magyarország–Görögország 0-1 (0-1)
Magyarország: Vajda Dániel – Szalai András (Szilágyi Zoltán 50.), Nemes Barna, Rüb Áron (Nagy Zsombor 58.), Gergényi Bence – Lustyik Levente (Kleisz Márk 58.), Szoboszlai Dominik (Szabó Bence 69.), – Tömösvári Bálint, Kun Bertalan, Viola Gergő – Dragóner Filip (Kamarás György 65.)

Az U19-es válogatott bő keretének felkészülése október végén folytatódik Telkiben, majd novemberben Örményországba utazik a csapat az Eb-selejtező minitornára, ahol a házigazdák mellett a svájciak és az olaszok lesznek az ellenfelei.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS