Vita egy versenytárssal és defekt az Óév utolsó napján

Tereprali

2016. január 1. péntek, 08:53

Szerző: Mészáros Sándor; Fotó: Qualisport

Aki azt gondolja, hogy a terepraliban nincsenek kerék a kerék melletti meredek helyzetek, az nagyot téved. Erre épp a Qualisport kamionos triója szolgáltatott példát az Africa Eco Race harmadik szelektív szakaszán, Tagounite és Assa között.

Afrika legnagyobb maratoni versenyének mezőnyére az Óév utolsó napján 433 kilométernyi mért szakasz várt, változatos terepen, sziklás és dűnés szakaszokkal fűszerezve. Kovács Miklós a Scaniával épp egy dűnés részen érte utol a kamionos mezőny másik tagját, az MAN-es portugál pilótanőt, Elisabete Jacintót és a találkozásból a végén kisebb vita támadt.

qualisport_1231_1

„Utolértük Elisabetet, aki épp be volt ragadva egy gödörbe. Nem láttuk, hogy ott állnak, nagy sebességgel érkeztünk és csak centikkel tudtuk elkerülni az MAN-t. Meredek helyzet volt, de nem volt más választásunk, máskülönben mi is ott ragadtunk volna. Elisabete picit nehezményezte, hogy túlságosan közel mentünk el mellettük, ebből támadt egy kisebb vita is a szakasz végén, de megbeszéltük a dolgot és megértette, hogy nem tudtunk más tenni. Az eset után egyébként kaptunk egy defektet, ami komoly időveszteséggel járt. Készülünk a folytatásra, de előtte éjfélkor elfogyasztunk egy pohár pezsgőt. Szeretném megragadni az alkalmat, hogy Boldog Új Évet kívánjak mindenkinek odahaza!” – mondta Kovács Miklós, aki két társával, Czeglédi Péter navigátorral és Ács László fedélzeti szerelővel együtt alkotja a Scania személyzetét.

A magyar hármas 6 óra 40 perces idővel teljesítette a napi távot, ami a kamionok között az 5., míg az autós-kamionos értékelésben a 23. helyre volt elegendő. Három napnyi versenyzés után a Qualisport gárdája a kamionos összesítésben is az 5. helyen áll, míg az összevont táblázaton a 18. helyet birtokolják. A kategória éllovasa Anton Shibalov, a Kamaz gyári csapatának korábbi kétszeres győztese, aki hozza a formáját: az orosz az autós-kamionos együttes értékelésben is a 2. helyen áll.

qualisport_1231_2

Az autósoknál újfent villantott a nyitónap legjobbja, Jurij Sazonov: a kazah Hummer-pilóta a második szakaszelsőségét szerezte és ezzel vezet is a kategóriában a Protóval versenyző Mathieu Serradori és a toyotás Kanat Shagirov előtt. Szalay Balázs és Bunkoczi László, az Opel Dakar Team egysége egy defekt és egy eltévedés után az autós mezőny 12. idejével jött le a napi szakaszról: a páros az autós értékelésben a 11. helyet mondhatja magáénak, míg az autós-kamionos összevont táblázaton a 14. helyen állnak.

A motorosoknál ismét a papírforma érvényesült, újra a tavalyi győztes Pal Anders Ullevalseter nyerte a szakaszt, megerősítve ezzel vezető pozícióját a kétkerekűek összetettjében. A penzumot meglepetésre egy orosz hölgy, a Husqvarnával versenyző Anasztaszja Nyifontova zárta a norvég Dakar-veterán mögött.

Újév napján, az Africa Eco Race negyedik szelektív szakaszán 409 kilométernyi szelektív szakasz vár a résztvevőkre. René Metge, az útvonalfelelős versenyigazgató azt ígéri, hogy a menet „talán a legszebb” lesz az egész verseny során, homokos területekkel, komoly navigációval.

Forrás: www.formula.hu – RSS