Viva la Vida

Vida Máté élete első felnőtt válogatottbeli tétmérkőzésén lépett pályára a lettek elleni vb-selejtezőn. A nemzeti csapat jelenlegi legfiatalabb tagja, a Vasas 20 éves középpályása épp Gera Zoltánt váltotta a 83. percben, előrevetítve a jövőt, amikor is végleg átveheti majd a Ferencváros veteránjának helyét.

Majer Dániel A 20 esztendős Vida Máté túl van élete második felnőtt válogatott mérkőzésén, mely egyben az első tétmeccse is volt a nemzeti együttesben. A Vasas játékosa beszélt becserélése körülményeiről, a drukkról és arról, hogy klubcsapatában a válogatott miatt még komolyabb feladat hárul rá.

A felnőtt válogatottban is jobb, ha hozzászokunk ehhez a látványhoz Forrás: mlsz.hu

A felnőtt válogatottban is egyre fontosabb feladatokat kaphat  •  Forrás: mlsz.hu

Vida a már az Európa-bajnokságot megelőzően csatlakozhatott a franciaországi tornára készülő együttes bő keretéhez. Igaz, azt is tudta, hogy Bernd Storck szövetségi kapitány egészen biztosan nem számít rá a kontinenstornán, s csak tapasztalatszerzés céljából hívta be. Máté ennek ellenére a Groupama Arénában Elefántcsontpart ellen debütálhatott a válogatottban, a 0-0-ra végződött találkozó utolsó perceiben Dzsudzsák Balázst váltotta.

A sikeres Eb-t követő világbajnoki selejtezősorozatra már teljes értékű tagjává vált a válogatottnak, ám a Feröer-szigetek és Svájc ellen még csak a kispadon kapott helyett. A rigai Skonto Stadionban azonban eljött a nagy pillanat: a lettek elleni selejtező 83. percében Bernd Storck Gera Zoltán helyett pályára küldte. „Nagyon örültem a lehetőségnek. Egy nullánál, amikor a Gera Zoli lent maradt a gyepen, és fájlalta a bokáját, a mester elküldött melegíteni. Aztán amikor berúgtuk a másodikat, azonnal jött a csere. Nem tudom, akkor is beálltam-e volna-e, ha nincs a második találat, így viszont szinte garantált volt, hogy pályára léphetek” – mondta Máté már itthon.

„Storck mester a svájciak elleni meccs előtt azt mondta, készüljek úgy, hogy bármikor élni tudjak a lehetőséggel, a padon is próbáljak tanulni, figyeljem az ellenfelet. A lettek ellen azt az utasítást kaptam, hogy forgassam a játékot, tartsam a pozíciómat, és próbáljak meg ugyanúgy együtt játszani Nagy Ádámmal, mint tettük azt az U20-as válogatottban, amikor egyszerre voltunk pályán – mondta feladatáról, majd azt is elárulta, a korábbiakkal ellentétben ezúttal már egyáltalán nem izgult becserélése előtt. – Abszolút nem jutott eszembe ilyesmi, nem is jutott rá időm. Ki tudtam zárni minden külsőséget, és csak a feladatra összpontosítottam, valamint arra, hogy élvezzem a játékot. Az Elefántcsontpart elleni mérkőzésen még izgultam, ott még szokatlan volt minden, de köszönhetően az akkori és a mostani felkészülésnek és annak, hogy az előző selejtezőkön is a keret tagja voltam, mostanra minden drukk elmúlt.”

A válogatott szünet után Máté visszatért a Vasashoz, amely tizenegy forduló elteltével vezeti az NB I-et. „Nem jelentett nehézséget, hogy visszaálljak. Régen játszottam bajnokin, és mivel jól szerepelünk, minden mérkőzést hatványozottan várok. Rendkívül élvezzük a szurkolók szeretetét.”

A klubcsapatában betöltött meghatározó szerepe miatt már érez nyomást. „Évek óta a felnőtt csapat tagja vagyok, ez a negyedik szezonom, és már tizenhét évesen többször voltam kezdő, mint csere. Igazából ez az, ami elvárásokat támaszt velem szemben, és az, hogy válogatott kerettagként olyan teljesítményt tegyek le az asztalra, amire azt mondhatják az emberek: igen, ő tényleg nem véletlenül válogatott. Az, hogy vezetjük a bajnokságot nem jár extra teherrel, én eddig is próbáltam úgy játszani, hogy mindenkinek megfeleljek.”

Hogy ez továbbra is sikerül-e, szombaton 18 órától kiderül, a Vasas ugyanis az MTK ellen folytathatja remek sorozatát.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS