A férfiaknál – címét megvédve – Boczkó Gábor, a nőknél pedig Békefi Edina győzött a párbajtőrözők országos bajnokságán.
A tíz éve elhunyt olimpiai és világbajnok Nemere Zoltán emlékére rendezett vasárnapi viadalon a nőknél nem is lehetett címvédés, mivel a tavaly aranyérmes, kézműtét előtt álló Szász Emese ezúttal nem indult egyéniben. Ott volt viszont a női mezőnyben a már régen visszavonult, hétszeres csapatvilágbajnok, 1996-ban, Atlantában bronzérmes Szalay Gyöngyi, aki 36. lett.
A férfiaknál a négy közé a papírforma szerint bekerült a jelenlegi két legjobb hazai párbajtőröző, Boczkó Gábor és Imre Géza, illetve mellettük a 2009-ben győztes Hanczvikkel Márk és az idén Universiade-győztes Szényi Péter. Boczkó az elődöntőben Imrét verte, majd a döntőben 5-7-ről fordítva Szényit.
A Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban rendezett versenyen a hagyományokhoz híven öttusázók is indultak, közülük a nőknél Cseh Krisztina (19.), a férfiaknál pedig Tibolya Péter (29.) szerepelt a legjobban.
A kerekesszékesek párbajtőrversenyében Krajnyák Zsuzsanna (UTE) és Horváth Gábor (BHSE) nyert.