Vívó-vb – Szilágyi kikapott, nem jutott négy közé

Szilágyi Áron négy tussal elveszítette negyeddöntőjét, így a hatodik helyen zárta a férfi kardozók versenyét a moszkvai vívó-világbajnokságon.

vivas2Az olimpiai címvédő, idén Európa-bajnok magyar kardozó a német Max Hartunggal csapott össze a negyeddöntőben, s hasonlóan rosszul kezdte asszóját, mint egy körrel korábban az olasz Curatoli ellen, de ezúttal nem tudott fordítani.
Hartung 5-1-re elhúzott, majd a folytatásban is jobban vívott Szilágyinál, aki többször a levegőbe vágott, vagy védései nem voltak elég hatékonyak, így a szünetre 8-4-es hátránnyal mehetett el.
A második szakasz sem indult jól magyar szempontból, Hartung ugyanis pillanatok alatt 10-5-ös előnyhöz jutott, ám ekkor Szilágyi magára talált, és három tussal felzárkózott. Ez volt az utolsó alkalom, amikor bizakodni lehetett a magyar olimpiai bajnok sikerében, ugyanis 8-10 után egymást követték a rossz, pontatlan akciói, német riválisa pedig nem ingott meg, 14-8-ra elhúzott, majd 14-11 után bevitte a döntő tust.
A negyeddöntő érdekessége volt, hogy a világranglista-második Szilágyi mellett az éllovas dél-koreai Gu Bon Gil is kikapott, mint ahogy Gu másik két nyolc közé jutott honfitársa is.
Szilágyi a 6., Szatmári András a 30., Iliász Nikolász a 36., míg Decsi Tamás a 44. helyen zárta az egyéni versenyt, amelynek az olimpiai kvótaszerzés szempontjából kiemelt jelentősége volt, mivel ebben a fegyvernemben nem rendeznek csapatversenyt a riói játékokon. A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint Szilágyi az eddigi jó szereplésével, többek között az Eb-győzelmével és a mostani hatodik helyével „gyakorlatilag százszázalékosan biztossá tette riói részvételét”, annak ellenére, hogy a kvalifikációs időszak jövő tavaszig tart.
Eredmények, férfi kard:
———————–
a 64 között:
Szilágyi Áron-Eduardo Lara (mexikói) 15-4
Szatmári András-Mohamed Amer (egyiptomi) 15-13
Ali Pakdaman (iráni)-Iliász Nikolász 15-12
Joseph Polossifakis (kanadai)-Decsi Tamás 15-9
a 32 között:
Szilágyi-Enrico Berre (olasz) 15-13
Alekszej Jakimenko-Szatmári 15-12
a 16 között:
Szilágyi-Luca Curatoli (olasz) 15-10
negyeddöntő:
Tiberiu Dolniceanu (román)-Oh Eun Szeok (dél-koreai) 15-14
Daryl Homer (amerikai)-Gu Bon Gil (dél-koreai) 15-11
Max Hartung (német)-Szilágyi 15-11
Alekszej Jakimenko (orosz)-Kim Jung Hvan (dél-koreai) 15-13
elődöntő:
Homer-Dolniceanu 15-14
Jakimenko-Hartung 15-6
döntő:
Jakimenko-Homer 15-5
A végeredmény: 1. Alekszej Jakimenko, 2. Daryl Homer, 3. Tiberiu Dolniceanu és Max Hartung, … 6. Szilágyi Áron, … 30. Szatmári András, … 36. Iliász Nikolász, … 44. Decsi Tamás