Vívó vk – Szilágyi Áron aranyérmet nyert Padovában

Vívó vk – Szilágyi Áron aranyérmet nyert Padovában
Kormány Sport

Szilágyi Áron aranyérmet nyert a padovai kard Grand Prix-n.

Nehéz szavakat találni Szilágyi Áron teljesítményére, leginkább nem is kell – kezdi a hunfencing.hu. Maradjunk annyiban, hogy háromszoros olimpiai bajnokunk 2010 és 2014 után harmadszor is megnyerte a padovai Luxardo Kupát, egyben Grand Prix-versenyt. Ezzel Gedővári Imre után második magyarként viheti haza a háromszorosoknak járó díszes sisakot. Tette mindezt úgy, hogy a döntőt leszámítva megszorítani sem tudták, szebben szebb tusokat adva, elegáns vívással, méltán a világ legjobbjához. 15:10 (Ji, amerikai), 15:10 (Heathcock, német), 15:5 (Seitz, francia), 15:6 (Teodosiu, román), 15:9 (Bibi, francia) – ezek voltak a döntőig vezető állomások Decsi András tanítványának, a Vasas 32 esztendős klasszisának. Na jó, a döntő azért nem volt olyan egyszerű. A koreaiak egyik olimpiai bajnok sztárja, Gu Bongil az egész asszó folyamán már-már bántóan húzta az időt, erőt és levegőt gyűjtve önmagának, ráadásul mindeközben igen jól is vívott… 13:14 után azonban Áron két vitathatatlan találattal fordított, és tőle szokatlanul boldog módon hatalmasat ugrott a levegőbe örömében! Teljes joggal, hiszen igazán volt mit ünnepelnie…  Bátran kijelenthető, hogy élete formájában van – immár Tokió óta egyfolytában… De olvassuk, hogy miként vélekedett ő a napjáról, nem sokkal az eredményhirdetést követően:

Szilágyi Áron ismét kivételeset alkotott. Sokadszor…

“Egy évben megnyerni a budapesti és a padovai Világkupát – na eddig még ez sem sikerült, de szerintem nem is sokan mondhatják el mindezt magukról. Egyébként a névadó, Franco Luxardo már a legutóbbi versenyen, 2019-ben mondta nekem, hogy már régóta porosodik nála a gyönyörű sisak, ideje lenne, ha hazavinném. Akkor nem, most viszont sikerült, és természetesen nagyon boldog vagyok. A második asszómat a fiatal német sztárral, Heathcockkal vívtam, és azt azért mégsem akartam, hogy egy 17 éves srác legyőzzön. Igyekeztem odakoncentrálni, és ezt követően kitartott a lendület a négyes döntőig. Az igazsághoz azért az is hozzátartozik, hogy kiemelt vívóval csak a fináléban találkoztam. Természetesen pontosan tudtam, hogy a koreai húzza az időt, de úgy gondolom, ilyenkor a legjobb empatikusan viselkedni, úgy, mintha mindezzel egyáltalán nem törődnék… Ennél jobban nem lehetett hangolódni, jöhetnek a világversenyek!”

Mesterével, Decsi Andrással, és a végleg elnyert Luxardo trófeával.

A többiekről. Tulajdonképpen mindegyik főtáblára jutott magyarnak jár a nagy dicséret, kinek ezért, kinek azért. Egyéni világbajnokunk, Szatmári András ismét bejutott a legjobb nyolc közé, az ötödik helyen végzett. Egyrészt fontos volt számára, hogy ismét ott legyen a legjobbak között, másrészt ezzel megerősítette helyét a kiemeltek között, ami egyáltalán nem jelent majd hátrányt a júliusi világbajnokságon… Gárdos Gábor tanítványa három “kétszámjegyű” győzelemmel jutott el a negyeddöntőig. Az olasz Riccardit 15:10-re, a brit Dearyt 15:13-ra, az ugyancsak olasz Cavalierét 15:12-re győzte le. A negyeddöntőben a francia Bibi ellen, sajnos, bealudt az elejébe Szatyi, a rivális már 3:12-re is vezetett. A zárkózás sikerült, a bravúr nem, 11:15 lett a vége, gratulálunk az ötödik helyhez!

Szatmári András értékes ötödik helyezést szerzett.

Gémesi Csanádnak a fordítás is összejött, ráadásul a világranglistát korábban vezető amerikai Dershwitz ellen, méghozzá 3:9-ről! Ahogy Csanád fogalmazott az asszó után, legutóbb 3:8-ról győzött ellene, de abban azért megállapodtunk, hogy legközelebb ne legyen 3:10… Gödöllői olimpiai bronzérmesünk a következő körben az ugyancsak amerikai Thompsont múlta felül 15:12-re, ám a nyolcaddöntőben a francia Pianfettitől 15:11-es vereséget szenvedett. Péch Miklósnak is jár a dicséretből, legalábbis abból a szempontból feltétlenül, hogy a 64 között a legjobb olasz, Curatoli ellen 12:9-re is vezetett, igaz, az asszó 15-ig tartott…

“Csillagok közt” jobbra a legnagyobb állócsillag, Szilágyi Áron.

A nők versenyéről. Mint arról pénteken beszámoltunk, egyedül Pusztai Liza jutott a mieink közül a legjobb 64 közé. A BVSC vívója láthatóan nagyon akart, küzdött, és akadtak kifejezetten szép pillanatai, találatai a nap folyamán. Mindez számszerűsítve a nyolcaddöntőhöz volt elég. Az ukrán Voronyinát 15:11-re, majd a koreai Jeont nagy csatában 15:13-ra győzte le. A nyolcaddöntőben viszont a másik koreai, Csoj korán elhúzott, és 15:8-ra hozta az asszót.

Kardozóinknak ezzel befejeződött a Világkupa-szezon, jöhet a két legfontosabb verseny, a júniusi antalyai Európa-, majd a júliusi kairói világbajnokság. Hajrá, magyarok!

Eredmények. Férfi kard egyéni Grand Prix, Padova, 198 induló. A legjobb 32 közé jutásért: Szilágyi-Ji (amerikai) 15:10, Szatmári-Riccardi (olasz) 15:10, Gémesi-Dershwitz (amerikai) 15:12, Péch-Curatoli (olasz) 12:15.

A legjobb 16 közé jutásért: Szilágyi-C. Heathcock (német) 15:10, Szatmári-Deary (brit) 15:13, Gémesi-Thompson (amerikai) 15:12.

Nyolcaddöntő: Szilágyi-Seitz (francia) 15:5, Szatmári-Cavaliere (olasz) 15:12, Gémesi-Pianfetti (francia) 11:15.

Negyeddöntő: Szilágyi-Teodosiu (román) 15:6, Szatmári-Bibi (francia) 11:15.

Elődöntő: Szilágyi-Bibi (francia) 15:9.

Döntő: Szilágyi-Gu Bongil (koreai) 15:14.

Végeredmény: 1. Szilágyi Áron (edző és válogatott edző: Decsi András), 2. Gu Bongil (koreai), 3. Eliott Bibi (francia) és Bolade Apithy (francia), 5. Szatmári András (edző: Gárdos Gábor, válogatott edző: Decsi András), …16. Gémesi Csanád, …60. Péch Miklós, …78. Puy Sebestyén, …96. Horváth Gergő, …121. Rabb Krisztián, …129. Iliász Nikolász, …145. Galgóczy Tamás, …158. Decsi Tamás, …170. Vigh Benedek, …175. Pápai Roland.

Női kard egyéni Grand Prix, Padova, 163 induló. A legjobb 32 közé jutásért: Pusztai-Voronyina (ukrán) 15:11.

A legjobb 16 közé jutásért: Pusztai-Jeon (koreai) 15:13.

Nyolcaddöntő: Pusztai-Csoj (koreai) 8:15.

Végeredmény: 1. Anna Bashta (azeri), 2. Takasima Risa (japán), 3. Carolina Queroli (francia) és Emura Miszaki (japán), …10. Pusztai Liza, …72. Battai Sugár, …93. Katona Renáta, …97. László Luca, …116. Szűcs Luca, …135. Pápai Zoé.

Forrás, fotó: MTI, hunfencing.hu