Vizes vb 2022: a férfiak könnyű, a nők nehéz csoportban a vízilabdatornán

A magyar férfi válogatott könnyű, a női nehezebb csoportba került a hazai rendezésű világbajnokság vízilabdatornáján.

Fotó: MTI / archív

A sorsolást kedden az M4 Sport stúdiójában rendezték, az olimpiai bronzérmes magyar csapatokat a 2017-es budapesti világbajnokság leértékesebb játékosa (MVP), Vámos Márton, illetve Leimeter Dóra képviselte, de “besegített” az ötkarikás aranyérmes úszó Milák Kristóf, illetve a Rióban harmadik Kapás Boglárka is.

Märcz Tamás férficsapatának legnehezebb ellenfele a viadal nyitó szakaszában Montenegró lesz – rögtön ez lesz az első mérkőzése -, rajta kívül Brazília és Georgia együttesével találkozik.

“Egy ilyen sorsolásnál mindig azt nézi először az ember, hogy kivel játszik, ezek alapján természetesen kijelenthető, hogy a csoportgyőzelem megszerezhető, azonban utána vélhetően a négybe jutásért a spanyol vagy az olasz csapat kerül majd az utunkba, ami rendkívül nehéz”

– értékelt az MTI-nek a szövetségi kapitány.

A Bíró Attila által dirigált női válogatottnak nem lesz egyszerű dolga a csoportkörben, ugyanis a mindig veszélyes olaszok mellett a kanadaiakkal került össze. A tengerentúli gárda a 2017-es vb-n a negyeddöntőben parancsolt megálljt a magyar csapatnak a Margitszigeten. A csoport negyedik tagja a világbajnoki újonc Kolumbia lesz.

Bíró Attila a szövetség honlapjának így értékelt:

“A legfontosabb, hogy a korábbi évek jó teljesítményének hála ott voltunk ezúttal is az első kalapban. Az a célunk, hogy ez a jövőben is így maradjon, azaz ott legyünk a világ legjobb négy csapata között. Örülök, hogy Olaszország és Kanada ellen olyan meccsek várnak ránk a csoportban, amelyekkel fel tudjuk magunkat építeni a fontosabb második hétre. Egy biztos, a csoportunk harmadik továbbjutójával nem szívesen játszik majd senki sem.”

A vízilabdatorna csoportmérkőzéseinek a Hajós Uszoda nagymedencéje mellett Debrecen, Sopron és Szeged ad otthont. Mindegyik városban egy-egy férfi és női csoport küzdelmei zajlanak majd, azaz délutánonként két-két mérkőzést nézhetnek meg a szurkolók – kivéve a Margitszigetet, ahol a magyar férfi és női válogatott játszik majd, itt elkerülendő az ütközést az úszóviadallal, az első meccsek 19.30-kor kezdődnek, majd a magyarok 21 órától szállnak vízbe.

A férfi torna csoportjai:

A csoport:
MAGYARORSZÁG, Montenegró, Brazília, Georgia
B csoport:
Görögország, Németország, Horvátország, Japán
C csoport:
Spanyolország, Olaszország, Dél-afrikai Köztársaság, Kanada
D csoport:
Szerbia, Ausztrália, Kazahsztán, Egyesült Államok

A női torna csoportjai:

A csoport:
MAGYARORSZÁG, Olaszország, Kanada, Kolumbia
B csoport:
Egyesült Államok, Hollandia, Argentína, Dél-afrikai Köztársaság
C csoport:
Ausztrália, Új-Zéland, Brazília, Kazahsztán
D csoport:
Spanyolország, Franciaország, Thaiföld, Görögország

(MTI-vizipolo.hu)