Vizes vb: Bernek kitett magáért, Hosszú ismét káprázatos volt

Hosszú Katinka ismét megjavította az Európa-csúcsot 200 vegyesen, így elsőként jutott a fináléba, még Cseh Laci a harmadikként került be az 50 pille döntőjébe. Bernek 400 gyorson az ötödik lett, Kapás pedig a nyolcadikként csapott célba ugyanezen szám női döntőjében.

bernek

A délelőtt után, öt magyarér tszoríthattunk vasárnap délután a vizes vb-n. Először Bernek Péter állt rajtkőre 400 méter gyorson. A magyar versenyző hetedikként kvalifikálta magát a fináléba. A döntőben aztán a táv elején Bernek az élre állt, de utána átvette az irányítást a kínai Szun Jang, James Guy és Ryan Cochrane. A hajrá végül az előbb említett három úszó között dőlt el, a magyar versenyző ötödikként (3:46.29) ért célba.

Alig volt időnk egyet fújni, máris a 200 vegyes középdöntőire koncentráltunk. A számban két magyar állt rajtkőre. Először Jakabos Zsu a hatodik lett a saját futamában 2:11.91-es idejével – összesítésben végül nem jutott döntőbe –  majd Hosszú Katinka ismét nem talált legyőzőre, és délelőtti Európa-csúcsát tovább javította (2:06.84). A vegyes zónában így nyilatkozott: „Nem akartam mindent kiadni magamból, remélem, van még benne. Nagy dolog ez az időeredmény, úgy érzem, hogy amit eddig dolgoztam, az kifizetődött. Egy vb-döntőben nagyon sokan oda tudják tenni magukat, koncentrálnom kell, attól függetlenül, hogy közel két másodperccel vezetek, nagyon oda kell figyelnem.” – fejezte be a klasszis.

Cseh László, aki 50 pillén a délelőtt folyamán másodikként jutott be a középdöntőbe délután is bizonyította, hogy nem volt véletlen jó teljesítménye, hiszen összesítésben a harmadikként jutott a fináléba. Az ideje pedig országos csúcs lett, 23.06-tal. A távot eképp látta: „Nagyon jól ment, nagyon élveztem az úszást, remélem, a döntőben sikerül 23 másodpercen belül kerülni – ennek nagyon örülnék.” – majd így folytatta – „Számomra ez még mindig nem több, mint bemelegítés, nem is tekintek úgy rá, hogy jaj, mi lesz holnap. Annak örülök, hogy megvan a sebességem, ez azért sokat ígérő a következő napokra – ám ezen túlmenően nem izgat túlságosan az ötven. Azt azért remélem, be tudok menni 23 másodperc alá, aztán meglátjuk, mire lesz elég. Tudom, hogy nem vagyok egy rajtfenomén, de már nem is leszek, a táv második felében vagyok jobb itt is, mint általában” – így a szövetség hivatalos Facebook-oldalának.

A nap utolsó magyar vonatkozású száma a 400 méter gyors volt, ahol Kapás Boglárka a kettes pályán tempózott. A magyar lány 50 méteren hetedikként fordult, majd a befutónál végül a nyolcadikként, (4:08.22) csapott célba. A versenyt az amerikai Katie Ledecky nyerte, aki más dimenzióban úszott, mint a többiek, hiszen majd’ 4 másodpercet verte a második Sharon Van Rouwendaal-ra.

A délutáni magyar vonatkozású döntőbeli eredmények:

Férfi 400 méter gyorsúszás (döntő):
1. Szun Jang (kínai) 3:42.58
2. James Guy (brit) 3:43.75
3. Ryan Cochrane (kanadai) 3:44.59

5. Bernek Péter 3:46.29
Női 400 méter gyorsúszás (döntő):
1. Katie Ledecky (amerikai) 3:59.13 – világbajnoki csúcs
2. Sharon van Rouwendaal (holland) 4:03.02
3. Jessica Ashwood (ausztrál) 4:03.34 – országos csúcs

8. Kapás Boglárka 4:08.22

Sz. B.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS