Vizes vb – Hatból öt magyar továbbjutott

image Négy számban hat magyar állt rajthoz a barcelonai vizes világbajnokság úszóprogramjának hatodik versenynapján, és öten továbbjutottak: Takács Krisztián 50 méter gyorson, Cseh László 100 m pillangón, Hosszú Katinka és Verrasztó Evelyn 200 m háton, Kapás Boglárka pedig 800 m gyorson.

    Nem került be ugyanakkor a legjobb 16 közé Pulai Bence 100 m pillangón, ahol 52.98 másodperccel a 24. lett.  
    Nyitányképpen Takács Krisztián az egy uszodahossznyi gyorstávon nyolcadikként lépett tovább a 106 (!) induló közül:
    „Nagyon jólesett az úszás, pedig mindig tartok a reggeli versenyektől – összegzett az MTI tudósítójának. – Ezúttal minden rendben volt, a rajtom is sikerült, friss voltam, s éppen úgy 22.01-gyel értem célba, mint a tavalyi, londoni olimpián délután. Vagyis bizakodva várom a mai folytatást.”
    Cseh László a számára csalódást jelentő, érem helyett ötödik helyet hozott csütörtöki 200-as vegyesdöntő után pénteken már felszabadultabban nyilatkozott a 100 m pillangó selejtezőjét követően, ami érthető is: 51.89 másodperces idejével a harmadik legjobbként jutott tovább.
    „Ez most jól ment, jól is éreztem magam, ilyen az, amikor nem félek… Az időnek is nagyon örülök, nem sokkal maradtam el 51.77-es országos csúcsomtól. De nem akarom elkiabálni, már csak azért sem, mert még nem vagyok annyira gyors, mint a sprinterek.” – mondta Cseh.
    Az ugyanitt összesítésben 24. Pulai Bence okkal kesergett:
    „Nem sikerült, s nem tudom, hogy miért nem. Azt hittem, jobb leszek, de hát ez már egy ilyen év…”
    A nők 200 méteres hátúszó selejtezőiben mindkét magyar helytállt, Hosszú Katinka egyenesen remekelt a számára idegenebb terepen. Egyfelől csaknem egy másodpercet javított saját legjobbján, másfelől a 2:08.93 perces teljesítmény az ötödik legjobbnak bizonyult a mezőnyben.  
    „Nagyon örülök az új egyéni csúcsomnak – mondta a Barcelonában 200 méter vegyesen világbajnok, 200 m pillangón pedig bronzérmes Hosszú. – Úgy érzem, sőt biztos vagyok benne, hogy még maradt is tartalék estére.”
    Verrasztó Evelyn, aki 2:10.86-tal tizenkettedikként ért célba, a továbbjutásával elégedett volt, de akadt felpanaszolni valója is:
    „Átkozottul nehéz volt, még most is ég a tüdőm. Kettő tízen belül akartam úszni, de végül is a fontosabb az, hogy ott vagyok a tizenhat között. Este megpróbálok még gyorsabb lenni.”
    Az úszómatinét Kapás Boglárka zárta 800 m gyorson, kitűnően. A katalán fővárosban 400-on világbajnoki ötödik, 1500 gyorson pedig vb-hetedik magyar legerősebb számában  8:25.26 perccel az ötödik időt produkálva lett biztos tagja a szombati döntő nyolcas mezőnyének.
    „Meg akartam nyerni a futamomat, már csak azért is, mert az enyém volt a leggyengébb, tehát nagyon kellett a megfelelő iram, s a jó idő a továbbjutáshoz. Bár elfáradtam, elégedett is vagyok, mert ennél Londonban, amikor olimpiai hatodik lettem, bő egy másodperccel úsztam csak jobbat. Holnap este ennek az időnek a megjavítása, tehát új országos csúcs a cél” – nyilatkozta Kapás.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.