Vízilabda Eb: Mikor, ha nem most! – Magyar-horvát negyeddöntő előztesünk

magyar-horvateb2014

Létfontosságú meccset játszik ma este férfiválogatottunk az Eb-n. A tavalyi évből adódóan van mit “törlesztenünk” a plávikkal szemben. Áttekintettük az elmúlt összecsapások, megnéztük mi szólhat mellettünk és természetesen a nyilatkozatokból is szemezgettünk.

magyar-horvateb2014

Majd egy éve győztük le a horvátokat

Tavaly háromszor is találkoztunk hivatalos meccsen a plávikkal, először a februári Volvo Kupán küzdött meg a két csapat, ahol 9-6-ra győztünk, azóta azonban nem sikerült. Kikaptunk a júniusi római felkészülési tornán, és a világliga szuperdöntőjének csoportmeccsén. A két csapat decemberben játszott jópár felkészülési meccset Zágrábban, egyiknek az eredménye kiszivárgott, itt 14-10 lett oda, de ebből nem lehet messzemenő következetéseket levonni.

Sok meghatározó hiányzó és olimpiai kvóta az egyik oldalon, elszántság és egy nagy visszatérő a másikon

Nem érintette túl jól mai ellenfelünket, hogy az Eb előtt Paolo Obradovics és Petar Muslim is kidőlt a sorból, minketten sérülés miatt nem lehetott Belgrádban. Ha még idevesszük Niksa Dobud hiányát is, akinek vélhetően véget ért a karrierje hosszúra nyúlik a névsor, ráadásul meghatározó, rutinos játékosokról van szó. A horvátok már Kazanyban megszerezték az olimpiai kvótát, a vb második helye repülőjegyet ért a pláviknak. A magyar válogatottnak a tavalyi hatodik helyek miatt még nincs meg a riói kvóta, de Kis Gábor visszatérése és az egyre jobb játék megkettőzheti a csapat erejét.

A Jokovics érzi, miben kell fejlődniük, Benedek szerint jobbak vagyunk a horvátoknál

Az olimpiai bajnok horvát balkezes, Maro Jokovics tudja, hogy a védekezésen kell csiszolniuk. A hvs.hr-nek adott nyilatkozatában pontosan vázolja az ő játékukat és azt, hogy nekünk mi az erősségünk. Nem is annyira a vereség, hanem a rossz játék zavart meg minket Szerbia ellen. Az ezután következő meccsek pedig túl könnyűek voltak, a franciák és a máltaiak ellen. Hollandiával szemben a kilenc bekapott gólt túl soknak tartom, így javítanunk kell a védekezésen, mert a magyarok ellen ez nem fér bele. Egy erős csapatról van szó, amely egy újfajta védekezéssel próbálkozik. Erős támadóik vannak Varga Dénes és Bátori Bence személyében. Nekünk játszani kell a saját játékunkat türelmesen és akkor nem lehet baj. Benedek Tibor a magyar válogatott kapitánya a grúzok elleni nyolcaddöntő után bizakodva nyilatkozott a negyeddöntővel kapcsolatban: Újra emberelőny, emberhátrány lesz kiemelkedően fontos. Azt gondolom, sokkal inkább benne van a játékunkban az a kreativitás ami kell, majd egy negyeddöntő megnyeréséhez.  Semmi sem előny nekik, minden nekünk kedvez. Az, hogy lendületben vagyunk, hogy magabiztosak vagyunk, hiszünk abban, hogy nyerünk.”

ÉLŐ stream-en itt lehet nézni az Eb összes találkozóját…

Minden, amit az Eb-ről tudni kell…

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS