Vízilabda utánpótlás: Spanyolországban versengett az Eger

Spanyolországi megmérettetésen vett részt a Rüll Csaba által irányított ZF-Eger leány serdülő csapata. Az eredmény tekintetébe nem lehetnek elkeseredettek a lányok.

A Spanyolországban található, festői szépségű Loret de Mar-ban, egy felkészülési tornán vett részt a ZF-Eger 2000-es születésű leány serdülő együttese. Az egri lányokat a “B” csoportba sorsolták, ahol helyt kapott még rajtuk kívül a City of Sheffield Waterpolo, a CN Rubi, a CN Terrassa, a Havk Mladost, valamint a CN Mediterrani együttese is.

DSC_0193Fotó: egrivizilabda.hu

“Mint utóbb kiderült, a B-csoport volt az erősebb, hiszen amíg itt szinte minden csapat körbeveréssel lopott pontot egymástól, addig a másik hatosban nagyon könnyű mérkőzések folytak” – foglalta össze az erőviszonyokat Rüll Csaba.

“Mivel a csoportban három csapat is hat-hat ponttal állt a körmérkőzések végén, ezért ennek a három alakulatnak az egymás elleni eredménye és gólkülönbsége által számították ki, hogy csoportmásodikként melyikük jut még tovább az elődöntőbe. Sajnálatos módon így harmadikok lettünk, emiatt pedig „csak” az ötödik helyezésért játszhattunk a CN San Feliu ellen.”

“Ezt a meccset aztán sajnos nagyon rosszul kezdtük, és az ellenfél ellépet 2-0-ra. Később összeszedtük magunkat és fordítottunk 3-2-re, majd végig domináltuk az első félidőt. Fordulás után egy elég kemény hazai játékvezetéssel is szembe kellett néznünk, elég, ha csak azt mondom, hogy körülbelül négy darab száz százalékos büntető nem lett megítélve a javunkra. Ezt pedig nem bírtuk el, így végül hatodikként fejeztük be a tornát.”

“Utólag is azon a véleményen vagyok, hogy nagyon hasznos volt a részvételünk ezen a tornán. Az összes külföldi edző gratulált, hogy milyen ügyesek az egri lányok, és a mérkőzések színvonala is nagyon jó volt. Csapatom hat mérkőzést játszott három nap alatt, amiből négy találkozón egy gól döntött a győzelemről vagy vereségről. Én úgy gondolom, hogy ilyen mérkőzések kellenek ahhoz, hogy fejlődjenek a játékosok és a csapategység. Végezetül azt még mindenképpen elmondanám, hogy ez a spanyolországi túra olyan élményt jelentett a lányoknak, ami örök emlék lesz számukra.” – nyilatkozta az Eger mestere az egrivizilabda.hu – nak.

N.V.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS