Nem könnyű az Azori-szigeteken megfelelő pályabejáró autót bérelni. A kölcsönzőkben mindenkinek a lelkére kötötték, hogy a bérkocsival nem szabad tréningezni. Ezt annyira komolyan vették, hogy az autó tulajdonosa kiment a tréningre, és felajánlotta Vizin Lászlónak és Zsiros Gábornak, hogy a Fiat Punto helyett ad nekik egy négykerékhajtású Mazda teherautót. A mezőny nagy része hasonlóan járt.
Vizin László: – Amikor megérkeztünk, egy Fiat Puntót béreltünk, és mondták ugyan, hogy azzal nem lehet tréningezni, de mi nem vettük annyira komolyan. Amikor kimentünk a pályára, odajött az autó tulajdonosa és mondta, hogy inkább ad nekünk egy négykerékhajtású Mazda pick-upot. Ez nagyon vicces volt, mert akkora autóval tréningeztünk, aminek a platójára felfért volna a Skodánk. Kicsit tartottam is tőle, hogy hogyan fogunk elférni a kanyarokban, de egyben sem maradtunk ott, úgyhogy a Skodával is biztosan beférünk mindenhová.
– A pályák fantasztikusak, olyan jó gyorsaságik vannak, hogy az hihetetlen. Rettenetesen technikásak, nem autógyilkosak, és ha nem is túl gyorsak, de azért gyorsabbak, mint a ciprusiak. Egyetlen pályán sem tudtunk úgy végigmenni, hogy ne esett volna az eső, miközben a szervizparkban, az óceánparton sütött a nap. A hegyek 800–1000 méter magasan vannak, a felhők pedig annyira alacsonyra ereszkednek, hogy volt olyan pálya, ahol a felhőben mentünk és 30 métert sem lehetett látni. Amúgy gyönyörű a sziget, hihetetlenek a színek, rengeteg tehén van, és irigylésre méltóan jó az úthálózatuk.
– A faültetés zseniális ötlet volt a rendezők részéről. Minden versenyzőt meghívtak, mindenkinek kitáblázták, hogy hova ültesse a fát, úgyhogy arra gondoltam, hogy ötven év múlva visszajövök és megnézem, milyen vastag lett a törzse.
A csapat együttműködő partnerei:
AXIÁL KFT., HÓD-MEZŐGAZDA ZRT., VALKON 2007 KFT., MANAX, KAMARÁS-DUNA KFT., MEVI KFT. SYGNUS KFT, IS INTERNATIONAL LTD.,DC GePSZER KFT., RUTIN KFT.GD GeP eS DARU KFT., H-ITB KFT. TR CONSULT KFT., KNIPL KFT., PAKET007 KFT., 92LETICIA BT., HUMANSOFT KFT.,
További információk: http://vizinrally.wordpress.com/