Wehrlein visszasírja Haryantót?

F1

2016. augusztus 31. szerda, 09:32

Szerző: Gellérfi-Csizmadia Gergő

Senki nem lehet elégedetlen Esteban Ocon első F1-es hétvégéjével, csapattársa elsősorban mégis a francia lefokozott elődjét méltatta – persze bizonyos szempontból megnyugtatóbb lehetett mellette versenyezni.

Keveseknek adatik meg, hogy egyazon szezonban három F1-es csapat autóját is vezessék, Esteban Oconnal azonban épp ez történt: a Mercedes juniorjaként az Ezüst Nyílba, a Renault tartalékjaként a „sárga torpedóba” ülhetett be, mielőtt a Manornál versenyzői ülést kapott. Bemutatkozása jól sikerült, hiszen kis híján bejutott a Q2-be a Manornak kedvező pályán, s amíg nem adódtak műszaki gondjai, a versenyen is erős formát mutatott:

„Kihasználtuk az adódó lehetőségeket, nyomás alá tudtuk helyezni az előttünk haladó srácokat” – idézte fel Ocon élete első F1-es futamát. „Fontos volt, hogy kimaradjak az első kör problémáiból, ami sikerült is, ám ezt követően eltört egy fékcsatorna, ami komoly időveszteséget okozott. A helyzet koránt sem volt ideális, veszítettem a teljesítményemből és az aeróból is, körülbelül egy másodpercet körönként. Ezért is volt nehéz eljutnom a célig azzal a szett abronccsal, amivel terveztük, még egy kör, és beütött volna a katasztrófa… Enélkül jóval versenyképesebbek lehettünk volna, akár még Palmer Renault-ja is elérhető lett volna számomra.”

Csapattársa, az első körben balesetet szenvedő Pascal Wehrlein elismerően szólt Ocon tehetségéről, de még többet dicsérte a pénzhiány miatt kiakolbólított Rio Haryantót, akit szerinte méltatlanul neveztek fizetős pilótának – Wehrlein szerint ugyanis az indonéznek a tehetsége alapján is helye volt a királykategóriában:

wehrlein_haryanto

„Esteban nagyon tehetséges srác, ezért jó érzés volt fél másodperccel előtte lenni” – idézte fel Wehrlein az időmérő edzést. „Talán most az emberek rájönnek végre, hogy Rio egy jó versenyző, aki jó munkát végzett. Biztos vagyok benne, hogy ha ő is itt lett volna, ő bejutott volna a Q2-be. Szerintem nagyon alulértékelték őt, én pedig kicsit szomorú vagyok, mert egy jó barát volt, aki jó munkát végzett.”

Azt persze csak nagyon halkan tegyük hozzá, hogy Ocon és Haryanto közül csak az egyik ifjú tehetség lehet Wehrlein riválisa, amikor a Mercedes döntést hoz arról, hogy melyik juniorversenyzőjüket próbálják (előbb) eljuttatni a nagycsapat üléséig…

Forrás: www.formula.hu – RSS