A cél persze az olimpia

Vegyesen játsszák a fiúk és a lányok, a labdát nem lehet lepattintani, a pontszerzésért be kell dobni az ellenfél kosarába. A korfball nem túl bonyolult játék, amit bárki játszhat, és amelynek olimpiai álmai vannak.

Pusztai Viola Tudja, hogy melyik a világ egyetlen labdajátéka, amelyben a fiúk és a lányok egy csapatot alkotnak? Ez a korfball. Nem hallott még róla? Pedig a sportágat Hollandiában már 1903 óta játsszák, Európában több országban is magas színvonalon űzik, de Távol-Keleten is mind népszerűbb. Elsősorban Tajvan jeleskedik benne, olyannyira, hogy már meg is reformálta annak érdekében, hogy felkeltse az olimpiai mozgalom figyelmét.

Korfball

Utánpótlásban nincs hiány: íme, a hazai rendezésű Eb-n szerepelt két magyar U15-ös válogatott játékosai

„Egyértelműen az a cél, hogy a korfball a közeljövőben, akár már 2024-ben, felkerüljön az olimpia programjára – mondja Nagy Bandor, az U15-ös sportági válogatott társ szövetségi kapitánya. – A játékot nyolcfős, négy lány és négy fiú alkotta csapatok játsszák, a kézilabdának megfelelő méretű pályán. A nagy létszámú csapat a Világjátékokon is gondot okoz, a tajvaniak éppen ezért meghonosították a korfball4-et, amit kisebb pályán kevesebben játszanak, így rövidebb és sokkal akciódúsabb egy-egy mérkőzés.”

Az első alkalommal Dunakeszin megrendezett U15-ös Európa-bajnokság persze még a hagyományos szabályok szerint zajlott.

„A magyar szövetség ötlete alapján valósult meg az Eb, mégpedig azért, hogy a fiatal játékosok minél előbb nemzetközi tapasztalatot szerezhessenek – magyarázza Nagy. – De nem szimpla versenyt akartunk szervezni, inkább fesztivált, amely alkalmas a csapatépítésre, illetve erősíti a játékosokban a korfball iránti szeretet. Ennek megfelelően a komoly Eb-meccsek mellett például vegyes csapatversenyt rendeztünk a Lupa-tónál, de a sportág legendája, a holland Leon Simmons is tartott edzést a játékosoknak.”

Az Európa-bajnokságon négy ország – Hollandia, Románia, Szlovákia és a házigazda Magyarország –, illetve Spanyolország autonóm közössége, Katalónia egyaránt két csapattal vett részt. A tízcsapatos mezőnyben a sportág őshazájából érkező hollandok házidöntőt játszottak, míg a harmadik helyért a két katalán társulat küzdött meg.

Katalónia tagsága amúgy érdekes történet. A jelenleg 67 tagállamot számláló nemzetközi szövetség még a nyolcvanas években fogadta el az önállóságra törekvő tartomány felvételét, amely napjainkban azzal a hátránnyal jár, hogy Spanyolországot teljesen kizárja a korfball világából. A katalán kormány ugyanis csak Katalóniát hajlandó támogatni, a múltbeli sérelmek miatt a lehetőségét is elveti annak, hogy válogatottjuk Spanyolország zászlaja alatt szerepeljen a világversenyeken. Így hiába tartoznak a legjobbak közé, a Világjátékokon nem vehetnek részt.

De vissza az U15-ös Európa-bajnokságra, amelyen a két magyar csapat az ötödik helyért játszott, bár másképpen is alakulhatott volna. Az első számú csapat rendkívül szoros meccsen, 13–12-re maradt alul a katalánok 2-es számú együttesével szemben. Ha azt a mérkőzést megnyerik a mieink, akkor a bronzéremért küzdhettek volna, így azonban maradt az ötödik hely a magyar 2-es válogatott 18–8-as legyőzése nyomán.

„Az Eb után kedvező visszajelzéseket kaptunk a rendezésről – így Nagy. – A gyerekek jól érezték magukat, motiválóan hatott rájuk az esemény. Egyöntetű vélemény azonban, hogy a jövőben minél több csapatot be kell vonni a versengésbe.”

A korfball egyébként nem túl költséges sportág, bárhol játszható, ahol akad kézilabda-méretű pálya – de akár homokban, vízben is játszható –, csupán a kosarat (ami az összecsukható állványnak köszönhetően hordozható) és a labdát kell megvásárolni. Mivel nincs fizikai kontaktus a játékosok között, a gyerekektől az idősekig bárki játszhatja, nem mellesleg más labdajáték alapjául szolgálhat, hiszen több képességet is fejleszt.

Magyarországon a kilencvenes évek elején terjedt el, az egyik hazai fellegvárban, Dunakeszin ma már az iskolában is oktatják testnevelés óra keretében.

A magyar U23-as válogatott ráadásul nemrég nagy sikert ért el azzal, hogy a hatodik helyen végzett a németországi világbajnokságon. Többek között olyan országok együtteseit győzte le, amelyek jóval nagyobb sportági hagyománnyal büszkélkedhetnek: az angolokat és a cseheket is egy ponttal múlta felül, utóbbit az utolsó másodpercben szerzett találattal. A magyar csapat a helyosztón 17-15-re maradt alul Kínával szemben.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS