Wimbledon – Babos Tímea bejutott a második fordulóba

image Babos Tímea nagy küzdelemben, három játszmában nyert hétfőn Melanie Oudin ellen az angol nyílt teniszbajnokság nyitónapján Wimbledonban.

    A viadal honlapja szerint a világranglistán jelenleg 69. magyar teniszező 1 óra 16 perc alatt győzte le amerikai riválisát, aki jelenleg a 123. a rangsorban, de két esztendeje még 31. volt.
    Az első játszmában a 19 esztendős Babos 5:4-nél – ellenfele adogatásánál – jutott szettlabdához, sikerült értékesítenie, és ezzel előnyhöz jutott. A folytatásban a húszesztendős tengerentúli teniszező kiegyenlített. Az utolsó felvonásban 3:3-ig fej fej mellett haladt a két játékos, ezt követően a magyar hozta az adogatását, majd brékelte riválisát (5:3), és saját szervájánál két meccslabdához jutott. Az elsőt még hárította Oudin, ám a másodikkal már nem tudott megbirkózni.    
    „Nagyon, nagyon örülök! Mentális győzelmet arattam, a játékom lehetett volna jobb” – nyilatkozta Babos az MTI-hez eljuttatott közleményben. „A szervajátékom jó volt, a fogadásokon azért még lehet javítani. Egyáltalán nem volt könnyű a mai mérkőzés, egy pillanatra sem engedhettem ki. Oudin éppen füvön a legjobb, ráadásul egy tornagyőzelem után jött Wimbledonba.”
    Babos, aki eddigi pályafutása során egyesben első alkalommal jutott be a második fordulóba Grand Slam-tonán, a második körben a Nagyja Petrova (orosz, 20.)-Maria Elena Camerin (olasz) párharc győztesével találkozik.
    Eredmény:
    1. forduló (a 64 közé jutásért):
    ——————————–
Babos Tímea-Oudin (amerikai) 6:4, 4:6, 6:3