Wolves 2: Továbbra is a HFL-keretnek biztosítanak játékost

Idén is Sergio Varelával indul neki a Powerade Divízió I-nek a Farkasok másodikszámú csapata.

A másodosztály sok HFL-csapatnak egy remek szintér, hogy fejlessze a játékosokat. Két első ligában szereplő együttes is a Divízió I-ben ad lehetőséget a bizonyításra a junioroknak vagy azoknak, akik esetleg keveset játszanak. A Budapest Wolves 2 is ebbe a kategóriába tartozik. Tavaly azonban nem sikerült olyan jól a szezon, hiszen a Farkasok az utolsó helyen végeztek.

„Az előző szezon az alapok lefektetéséről szólt” – mondta Sergio Varela vezetőedző. – „A csapat fele ugye a junior együttesből jött. Sokuk még nagyon fiatal volt és először játszottak a felnőttek között. Ezért nem sikerült olyan jól a bajnokság.”

 45322762_2469530436420492_8201379045443633152_o

Sergio Varela nem olyan rég került a Budapest Cowbells-től a Farkasokhoz. Ott is főként a Divízió I-es alakulattal foglalkozott. Többek között a családi kötődés is segíti a mindennapjait a klubnál, hiszen a kisfiai is itt játszanak. Most azonban a tavalyhoz képest egy erősebb kerettel vághatnak neki az idei szezonnak.

„A Wolves-hoz tartozni egy remek érzés szakmailag és személyesen is” – jelentette ki a szakvezető. – „Sorozatban ez a második évem a Wolves 2-vel, és hálás lehetek azért, mert itt dolgozhatok. A fiam, Mátyás 2019-ben U15-ös bajnok lett, míg Viktor nemrég lett az U13-as keret tagja. Viszont idén szerintem egy megerősített kerettel vághatunk neki a Divízió I-nek. A fő feladatunk 2020-ban is, hogy a HFL-csapatnak biztosítsunk játékosokat. Fel kell készítenünk a fiatalokat is az első osztály nyújtotta kihívásokra. De 2020-ban szerintem elég emberünk lesz a Divízió I-ben.”

1-41

A Farkasokra három eléggé nehéz hazai meccs vár idén. Meg kell mérkőzniük a Budapest Cowbells 2-vel, a DAK Acél Gorillaz-zal, illetve a Szombathely Crushers-zel. Idegenben pedig a DEAC Gladiators, a Dabas Sparks, illetve az Eger Heroes lesz az ellenfél.

„Nem nagyon figyelem a versenynaptárat és a menetrendet, de szerintem nem rossz a sorsolásunk, hiszen jól el van osztva a pihenőidőnk is. Viszont egy olyan edző vagyok, akiben teng a versenyszellem. Szeretnénk minél tovább jutni a bajnokságban, akár megnyerni azt” –emelte ki Sergio Varela.

1-25

A Budapest Wolves 2 március 15-én kezdi a bajnokságot a DEAC Gladiators otthonában.

Fotók: Derencsényi István

A Budapest Wolves 2 2020-as alapszakasz mérkőzései a Powerade Divízió I-ben:
Március 15. (vasárnap): DEAC Gladiators (idegenben)
Március 29. (vasárnap): Budapest Cowbells 2 (hazai)
Április 19. (vasárnap): Dabas Sparks (idegenbeli)
Május 3. (vasárnap): DAK Acél Gorillaz (hazai)
Május 17. (vasárnap): Szombathely Crushers (hazai)
Június 20. (szombat): Eger Heroes (idegenbeli)

1374964_10153962323572369_1527411971243047596_nAlapítás: 2005
Hazai pálya: Angyalföldi Sportközpont (Budapest, Rozsnyay utca 4.)
Edzői stáb: Sergio Varela, Blaschek Bence, Kispál Gábor

 

 

Bp-emblema-A2_szines_CMYK

Forrás: http://mafsz.org – RSS