XVIII. Kőszegi Hófutó Bajnokság-végre hóban!

Sok év után megint hóban futhattak a sportolók a kőszegi Lóránt Gyula Sporttelepen.
 

A házigazda Kőszeg – Wink PSC-én kívül a tiszakécskei Gyermekekért DSE, valamint a budapesti Hársfa SE és a Zsira Tömegsport Klub versenyzői képviselték a mezőnyt.
A 2023-as kazanyi Téli Világjátékokra is koncentráló hófutók ezúttal 100-, 200-, és 4 x 100 m-es váltó futásban mérték össze képességeiket.
Wimmer László szakágvezetőtől megtudtuk, hogy mindenki kitett magáért, öröm volt látni a régi nagy „öregeket”, a legtapasztaltabb versenyzőket, és a feltörekvő ifjúságot, volt köztük olyanok is, akiknek ez volt a debütáló versenyük, a kezdeti megszeppenés után hamar bebizonyították, hogy jól döntöttek a versenyen való részvételükkel.
A szakember hozzátette:
„A verseny lebonyolításában önkéntes segítők, és bírók már megszokott csapatot alkotva tudták, hogy mi a dolguk, ami így gördülékenyen zajlott. Szeretném köszönetemet nyilvánítani: Kaiserné Kiss Andrea, Guttmann-Petneházi Krisztina, Vida Árpád Péterné, Fenyvesi Klarissza, Kovács Gyula, Németh István, Mágócsy János, Máté Árpád önkéntes segítőknek és versenybíróknak a munkáját, valamint a helyszín biztosításáért a Kőszegi Lóránt Gyula Futball Club szakosztály-vezetőjének Őri Gábornak. Minden kedves MSOSZ sportolónak, edzőnek, vezetőnek, és segítőnek áldott, békés karácsonyt, és boldog új esztendőt kívánok a hófutó szakág nevében!”