Zárás nyeretlenül

A magyar U20-as férfiválogatott a házigazda finnektől is kikapott a Helsinkiben zajló A divíziós Európa-bajnokságon, így nyeretlenül, az utolsó helyen zárta a tornát.

Lakner Gábor A magyar válogatottra tét nélküli mérkőzés várt a Helsinkiben zajló U20-as férfi A divíziós Európa-bajnokság utolsó napján, hiszen az már szombaton eldőlt, hogy a csapat búcsúzik az élvonaltól. A házigazda finnek elleni helyosztón az volt az egyetlen kérdés, sikerül-e mérkőzést nyerni az elitben, vagy nyeretlenül, utolsóként zár Pór Péter együttese.

U20 férfi magyar-finn

A velünk együtt kieső finnek is elrobogtak mellettünk  •  Forrás: FIBA

A találkozó első kosarát Mócsán Bálint szerezte, de mint később kiderült, akkor vezettünk utoljára. Az első percek még kiegyenlítettek voltak (4. perc: 13-12), de a finnek 18-0-s rohamot produkáltak, míg mi képtelenek voltunk a kosárba találni. A közel hatperces csendet Vágvölgyi Ákos triplával törte meg, de az első negyed végén így is 16 ponttal vezetett az ellenfél.

A második szakaszban javult a védekezés, így sikerült közelebb zárkózni (15. perc: 37-26). A finnek azonban megrázták magukat, és visszaállították a 16 pontos különbséget, amelyet ráadásul meg is toldottak kettővel a nagyszünet előtt.

Térfélcsere után sem változott a játék képe, a különbség pedig átlépte a húszpontos határt (25. perc: 59-38). A finnek már 26-tal is vezettek, abból sikerült a negyed végére faragni, de így is maradt 17 közte.

Az utolsó szakaszra nem sok kérdés maradt, a finnek már inkább a látványos megoldásokra mentek rá, és a védekezésük is lazult. Annak köszönhetően legalább negyedet sikerült nyernünk, ha már mérkőzést az egész Eb során egyszer sem.

A szintén kieső finnek 91-70-es győzelme azt jelenti, hogy a magyar válogatott az utolsó helyen zárta a tornát. Harmadikként a csapatunkat tegnap legyőző belgák estek ki, miután 79-70-re kikaptak a franciáktól.

U20-AS FÉRFI A DIVÍZIÓS EURÓPA-BAJNOKSÁG, HELSINKI
Mérkőzés a 15-16. helyért
Finnország–Magyarország 91-70 (31-15, 19-17, 24-19, 17-19)
Magyarország: Pongó 4, Mócsán 10/3, Antóni 8/3, Andrássy 11/3, Olasz 6. Cs.: Demeter 2, Horváth K., Krivecsevics 9, Vágvölgyi 5/3, Peringer 7, Kis R. 8. Szövetségi edző: Pór Péter

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS