Zárásként dupla dupla

Hibátlanul teljesítettek az utánpótláskorú versenyzők a győri kajak-kenu maraton-világbajnokság utolsó napján: a Petró Erik, Mayer Keány ifjúsági kajakkettős és a Koleszár Zoltán, Moldován Milán kenus duó is hazai rivális előtt nyert.

MKKSZ/UP-info A maguk részéről dupla duplával zárták a hangulatos és remekül szervezett győri maraton kajak-kenu világbajnokságot az ifjúsági versenyzők: a korábbi napok éremáradatához két-két első és második hellyel járultak hozzá a fiúk.

A kajakosok között Petró Erik és Mayer Keán kettőse már a táv elejétől irányított, és hamar lerázta magáról a mezőnyt, végül jelentős fölénnyel győzött. Az Ács Péter, Erdőssy Csaba duó sikerrel harcolt nagyot az ezüstéremért.

kajakparos„A rajtunk úgy sikerült, ahogy terveztük, nem volt fennakadás az első fordulóban. Az első futás után jó iramot mentünk, és hallottam, hogy azt nem bírják el a többiek. Ettől meg is jött az erőm, és mondtam Rikinek, hogy induljunk be, onnantól pedig ment minden könnyedén” – mondta Mayer Keán, aki biztos volt benne, hogy az egyéniben már bronzérmes párja, Petró Erik jól bírja a versenyt.

„Pedig reggel nagyon fáradtnak éreztem magam. Féltem is tőle, hogy nem bírom ki, szenvedős lesz a verseny, de hál isten az elején eldöntöttük, és tudtuk menni a saját iramunkat. Nem számítottam rá, hogy ennyire kiemelkedünk a mezőnyből” – magyarázta Petró Erik.

Két nappal ezelőtt Koleszár Zoltán kihajtotta magát egyesben a kenusok között, s örült a második helynek. Ludasi Róbert tanítványa Moldován Milánnal ezúttal nyert a Hajnal Jenő Kristóf, Takács Mihály Áron egység előtt.

„A rajtunk nagyon jól sikerült, szerencsére, így az első fordulóba már elsőként tudtunk beérni. Fölfelé még azt hittem, hogy a lengyel páros jön mellettünk, aztán visszanéztem, és láttam, hogy a másik magyar párossal vagyunk ketten elöl. Aztán megbeszéltük, hogy összedolgozva, váltott vízen hagyjuk ott a mezőnyt, és sikerült is – mondta Koleszár Zoltán, aki szerint az döntötte el a versenyt a javukra, hogy jóval frissebbek voltak. – A végére tudtunk tartalékolni, és egy robbantással le is rendeztük a versenyt. Nagyon örülök, hogy hazai közönség, a családom, a barátaim, a szomszédaim előtt tudtunk nyerni.”

(A nyilatkozatok forrása: MKKSZ)

KOROSZTÁLYOS KAJAK-KENU MARATON-VILÁGBAJNOKSÁG, GYŐR
Fiú ifjúságiak. K-2: 1. Mayer Keán, Petró Erik 1:26:23,52, 2. Ács Péter, Erdőssy Csaba 1:27:35,495, 3. Luke Harding, Magnus Gregory (brit) 1:28:00,977. C-2: 1. Koleszár Zoltán, Moldován Milán 1:24:16,492, 2. Hajnal Jenő Kristóf, Takács Mihály Áron 1:25:25,144, 3. Domonik Nowacki, Mateusz Borgiel 1:26:21,346.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS