Zöld-fehér örömmámor

Nehezen kezdett a Győr a leány-serdülőbajnokság fináléjában, de időben feltámadt, és 19-15-re legyőzte a címvédő Nemzeti Kézilabda Akadémiát Szigetszentmiklóson. A torna „gólkirálylánya” a Rába-parti Pál Tamara lett, a bronzérem pedig Debrecenbe került.

reb Alig egy nappal azután, hogy a Győri Audi ETO a csoportrangadón 29-22-re verte a Nemzeti Kézilabda Akadémiát, ismét összecsapott egymással a két együttes, ezúttal a leány-serdülőbajnokság fináléjában.

gyor_serdulok_arany

A végén a győriek örülhettek

A három kulcsjátékost is nélkülöző balatonbogláriak jól kezdték a mérkőzést Szigetszentmiklóson, a 10. percben már 3-0-ra vezettek, amikor is a győri vezetőedző, Kun Attila időt kért. A fejmosással egybekötött utasítások célt értek, hiszen a zöld-fehérek kicsivel később megszerezték az első góljukat. Rengeteg NEKA-s kézilabdázó jött el a döntőre, és az általuk űzött-hajtott akadémisták az első negyedórában uralták a meccset: kivédekezték ki a jobbára egyéni akciókat jelentő győri támadásokat.

Hanem a 16. percben fordult a kocka: Afentáler Sára vezetésével belelendültek a Rába-partiak, és 7-0-s sorozatot produkáltak. Elkezdett játszani, figurákat vittek végig a szélsőkig, vagy bejuttatták a labdát a beállóhoz, s az ellenfél kissé dermedten követte a feltámadást. Hiába szólította 5-5 után a kispadhoz az övéit a NEKA edzője, Bohus Beáta, nem változott a játék képe.

A 25 perces félidő utolsó másodperceit elrontotta a Győr, mert ahelyett, hogy négyre növelte volna a különbséget, eladott labda miatt majdnem kettőre apadt a fór, ám az ziccerben érkező Schatzl Natalie gólját nem adták meg a játékvezetők.

Bár a szünetben a címvédő bogláriak igyekeztek rendezni a sorokat, a Győr továbbra is kézben tartotta a meccset. A kapusok mindkét oldalon mutattak be szép védéseket, de Kun Attila tanítványai többször is szerencsés gólt szereztek. Nyolc perccel a lefújás előtt Szilovics Fanni találata már a 16-9-es vezetést jelentette, ám a hajrában közelebb zárkózott a NEKA, de a végeredmény 19-15 lett a Győr javára.

A győztesek alig akarták abbahagyni az örömkörtáncot a pályán.

Bohus dicsérte a lányokat mondván, a három sérült kulcsember hiányában aranyéremmel felérő ezüstöt szereztek, míg Kun Attila az idegességnek tudta be a döcögős kezdést.

A bronzérmes a kiélezett hajrában a Vasast 20-19-re felülmúló Debrecen lett.

Az eredményeket itt találja meg. Az M4 Sporton futó Jövünk! utánpótlás-magazin május 21-i adásában videóriportot láthatnak a fináléról.

Délutántól már a fiúké volt a terep Szigetszentmiklóson, elkezdődött az ő nyolcas döntőjük, amelynek az eseményeit természetesen a honlapunk is követi.

Serdülőbajnokság: 1. nap, 2. nap

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS